KisTri Team SE

Avagy úszás a végsőkig.

Így is jellemezhettem volna a hétvégi nem kis kihívást. Ennyit egy nap még soha nem úsztam, főleg nem ilyen iramban. A cél ugyanis a szinte valószerűtlennek tűnő 118 kilométer volt. Vagyis 12-en 118 kili 1 nap alatt. Ez kb 1:12-es 100 méterek. Brutális. A csapatunkat az Uniqa bivalyerős sprint és olimpiai távos ifjú titánja erősítették…egy darabig. Ugyanis a reggeli 8 órás rajt után délután kettőkor elmentek 10-en. Mindenesetre addig egy majdnem 1 perc körüli iramban, jócskán a kitűzött cél előtt voltunk….de csak virtuálisan. Innentől ért a fájdalmas felismerés, mármint, hogy ketten maradtunk Dáviddal (innentől Gább úr   ) az utolsó laza 18 órácskára. Az addig 50 méteres váltózást sutba vágtuk, és fürödtem egy 2200 méteres fél órát maxon elsavasodott vállaimmal. Ugyanis egy két órás váltót én is lenyomtam már addigra 10 és dél között. Ha jól számoltam 60×50-et durrantottunk le fejenként Gább úrral egymást váltva. És persze nem 40 másodpercre…:). Szóval reménytelenül és megtörve vártunk a csodára. Mármint, hogy valaki a Kuttor teamből esetleg visszajön éjjelre és úszik pár hosszt. Szegény Dávid két 10000 méter között a telefonon lógott és szervezkedett. Még megtörölközni sem tudott, nemhogy lefeküdni legalább fél órára. Így este 8-ra oda jutottunk, hogy 2-3 helyi jótét lélek megszánva minket úszott 1-1 órát, hogy mi legalább ehessünk egyet. Viszont este 11-től nem volt mese nekünk kellett folytatni. És akkor megtörtént egy csoda. Bartos Tomi visszajött, és ezzel  visszahozta a reményt. 11-től elkezdtük az 50-es váltózást ismét. Néha, aztán egyre gyakrabban a helyi erő (Vizi Dori) segítségével. Így 23 órától 2-ig ismét leverettünk egy 60×50-es váltót 3-an, néha 4-en. Kettőtől aztán ismét Dave úszott egy órát. Majd 3-tól ideológiai váltás következett be nálunk. 200-as váltások. Eltekintve Tomi 2:20-as „laza” 200-aitól, én és Gább úr 2:35 körülieket fürödtünk. Mert mi csak fuldokló békának tűntünk Tomi mellett. Aztán hajnali 5:30-ra a 25-dik 200 után, nálam beállt a teljes fizikai összeomlás. A testem a határon volt. Amíg a srácok úsztak (5 perc) kiültem a partra és ülve aludtam egy kicsit. Aztán a kb 200-300 fejestől már a fejfájásom is lett, nem beszélve arról, hogy még hajnali 1 körül a pályánkon úszó másik csapat emberével sikerült szembetalálkozni, aminek folytán egy óriási pukli is nőt a fejemre. Szóval fél 6 volt a vége. Szegény Gább úr ismét magára vállalt innentől egy fél órát, majd Bartos Tomi is jelentkezett ugyanerre a dologra. De én tudtam, hogy képtelen vagyok már többet úszni, így 6:30-től volt egy óriási kérdőjel. Ami aztán tovább nőt, mert sikeresen ülve elaludtam a helyi gimiben kijelölt alvóhelyen. Álmomból aztán a telefon csörgése rázott fel. „Úszni kéne” szólt a hang a fejemben, de a testem nemet mondott. Lehetetlen. A kezemet sem tudtam megemelni, nemhogy úszni. Így magára hagytam a 2 srácot, és hazamentem. Tudom szemétségnek hangzik, de egyszerűen nem bírtam már ébren sem maradni. Azt hiszem elértem a fizikai teljesítőképességem határát. Ilyet még ironman közben sem éreztem soha. Ez totális megsemmisülés volt.

Végül 109.450métert úsztunk. Ez nem 118 kili, de a tavalyi 6 fős váltónknál majdnem 4 kilivel több. Sőt még az összetett versenyt is megnyertük. A fő elismerés mégis Gább úré, aki a „legtöbbet úszó versenyző” díját is elhozta volna 31 kilis teljesítményével, ha Sumák (alias Marci Strong) el nem ragadta volna ezt a díjat 33 kilis lehetetlennek tűnő teljesítményével. Én kb 19 kilit toltam le, átlagosan kb 1:13-es iramban. Most pihenek pár napot, és alszom még kicsit, mert a bioritmusom teljesen felborult.

Gratulálok csapataimnak is Vagyis az ELTE és a Polythlon váltójának. Óriási teljesítmény volt tőlük is, mind szervezésben, mind kitartásban. Külön kalapemelés Nyári Józsi, és Mórocza Nóra előtt. Ők ugyanis az úszás mellett még motivációs szakembert is játszottak. Gratulálok nekik!