KisTri Team SE

Idén, életemben először vettem részt a híres, de inkább hírhedt Szarvasűzők futóversenyen. Röviden, aki nem ismerné ezt a viadalt. Kb ezer egyetemista rombol végig a Bükkön Egertől Miskolcig egy váltóverseny keretében.

Az indulókat nagyon változatosnak írnám le. Vannak vér profi atléták, és vannak félig-, vagy totál beállított bulizó fiatalok is a mezőnyben. Mi a „vérprofi” kategóriába soroltuk magunkat, ezért az ELTÉ-n található összes jó futó lányt és fiút megkerestük, és összeállt egy ütős csapat. A csapatot Szabó Gebre Gábor neve fémjelezte, aki azért lazán lefut bármikor egy maratont 2óra 30 percen belül. Szóval volt miért futni.

Nade térjünk rá a verseny napjára, ami így utólag, megemésztve és végiggondolva, egy görög drámába is beillet volna részünkről. Az első és legnagyobb hiba, amit el lehet követni egy ilyen versenyen, a késés. És mi már reggel 7:50-kor késésbe voltunk, mivel nem gondoltuk végig, hogy mégis mennyi feladat vár ránk még a verseny előtt (rajtszámfelvét, busszraszállás, csapatbusz lerakása…) Szóval elkésve, de törve nem, megérkeztünk Heves megye székhelyére. A buszok első hullámát már akkor lekéstük, amikor az Eger táblán haladtunk át, így egy rövid közjáték (utcakeresgélés) után úgy döntöttünk, hogy azonnal a rajthoz navigálunk. Szóval a lényeg annyi volt, hogy az első 6 szakaszhoz a csapattagokat szállító buszokat lekéstük. Tehát maradt a kifutás, kibringázás, „valahogy kijutok” opció. Mondanom sem kell, hogy a stressz-szintünk már a szívrohamot súrolta. A rajt elérése még nem volt nagy gond, sőt az én általam vállalt 2. szakasz sem, hiszen ehhez egy könnyű 4 kilis kocogást kellett véghezvinnem Felnémetig (Eger külvárosa). Koronika Judit volt az első váltótagunk, akit 3. helyen váltottam le. Az adrenalin, és az esélyesség terhe alatt, örült rohanásba kezdtem, és a rám eső 7,4kilit 26 perc 4 másodperc alatt teljesítettem végig eszement szembeszélben 150méter emelkedéssel. Nem agyaltam, csak rohantam ahogy bírok, és a 3 szakasz váltásához érve már közel 2 perces előnnyel pacsiztam Dorner Lacával, aki szegény bringával küzdött le futása előtt 20 kilit az orkán erejű szembeszélben. Mert ugyebár Ő is lekéste a buszt. Így várható volt, hogy előnyünk csökken, és 3.-ként váltot Pálfy Mátéval, aki Szabó Gáborral egy taxi hátsó ülésén érte el Bélapátfalva cementporos városát. Máté végül másodikként érkezett egy 6 kilis veretés után Szilvásváradra, ahol volt egy szöszenésnyi szünetük. Ekkor kicsit megállt a tudományuk, hiszen a természetvédelmi területre (ahová a következő szakasz esett) nem lehetett semmilyen gép erejű járművel felmenni, csak a már említett buszoknak, amiről ugyebár már reggel lekéstünk Úgyhogy Gáborék egy rövid brainstorming után úgy döntöttek bérelnek egy bringát, és innen jött egy akkora kavarás, amit én is csak tegnap értettem meg. De hogy a srácok találékonyságból is jelesre vizsgáztak, az biztos, és egy kisebbfajta logisztikai csodát hajtottak végre az is.

Szóval. A probléma adott volt, hiszen nem volt ott a következő váltótagunk, Khell Rózi a következő váltás helyszínén. Ellenben Rózi valahogy fel tudott szállni a következő váltás helyszínére induló buszra. Viszont a két váltás között volt 5 kili távolság és szintbeli különbség. Ezért Máté a bérelt bringa nyergében felveretett a Bükk fennsíkra egészen Roziig, akinek átadta a bringát. Rozi visszabicózott ahhoz a váltózónához, ahol Gábort kellett leváltania. Máté pedig futva ment vissza ugyanoda a bringáért :). Viszont minden igyekezetük ellenére Gábor már tíz perce a váltózónában volt. Így itt buktunk egy nagy adag időt. De nem adtuk fel. Szojka Szilvi, és Őri Isti is óriásit futott. Utóbbi srác 2 szakaszt is behúzott egymás után, minek díja 2 ütvefúrógép volt az eredményhirdetésen ?

Majd következett a miskolci zárószakasz, amit Judit és én futottunk ismét. Csak most mindketten ugyanazt, 15 perc különbséggel. A táv 5,9 kili volt, 80 méter szinttel. Vagyis Sportcsarnok-Avas-Miskolci egyetem. Brutál pálya, rengeteg emelkedővel, és széllel.

Addigra már közel 30 kili volt a lábaimba, hiszen a délelőtti rohanásom után valahogy vissza kellett jutnom az egri Dobó térre Szarvaskőről, mert én vittem át a csapatbuszt. Úgyhogy a macskák ott kapirgásztak a lábaimban . A rajt után azonnal kezdődött hegy, ami rövid volt, de borzalmasan kemény. Azt a savat, amit ott éreztem, az ellenségeimnek sem adnám át. Le is maradtam, mint a borravaló, így 4. helyen értem fel az Avasra. Azért a rutin és az évek dolgoztak rendesen, és persze az öregség is. Nekem már kell 10 perc, hogy bemelegedjek, így féltávtól elkezdtem ledolgozni a hátrányomat, ami addigra már közel 100 méterre dagadt. És 4 kilinél megtörtént a csoda, felértem a vezető Khoór Bencére. Nem hittem el, de óriási lelki fölénybe voltam vele szemben. Erre még rá is tettem 2 lapáttal, amikor leérve a szembeszeles sík részre beálltam szorosan mögé, és nem hagytam magam lerázni. Amikor az egyetem stadionjába fordultunk, 190-es pulzussal váltottam iramot, és leszakítottam Bencét. Egyszerűen nem hittem el, hogy még rá tudtam kontrázni, és 19:46-os idővel értem célba. Ez nem rossz, hiszen ez kb 3:20-as iram, egy ilyen szintes szakaszon.

Nagyon boldog voltam, viszont éreztük, hogy a csapateredmény elúszott. Mindenki 110%-ot hozott, és mégis egy ilyen hülye késés miatt bebukjuk. Úgy számoltuk kb 6. helyen végeztünk, de jó esetben talán 4.-en. Aztán az esti maratoni eredményhirdetésen óriási meglepetésként ért minket, hiszen kiderült, hogy MÁSODIKOK lettünk! Megmondom őszintén, ennyire nem örültem még soha második helynek. Óriási! Ez a csapat összetartásból és találékonyságból hatosra vizsgázott! Viszont pontosságból, szervezőképességből egyesre. Talán ezen múlt az első hely…

Mindegy, a lényeg, hogy ez az ELTÉ-s csapat lefutott olyan nagynevű egyetemeket, mint a miskolci, vagy a nyíregyházi, ahol ezen egyetemek sem botlábúakkal álltak ki.. Nagy csapat!