KisTri Team SE

…na ezt is letudtam!

Eddig még sosem tettem tiszteletem eme híres-neves bringaversenyen, így idén már márciusban neveztem. Úgy voltam vele, hogy itt az idő kipróbálni. Meg nem rossz az IM előtt 2 hónappal tolni egy csőmax 200 kilit. Szóval ezek voltak az érvek, amik az indulás mellett szóltak. Ellenérvek: bukás (összetöröm magam). Ettől annyira rettegtem, hogy már a rajt elött fél órával ott tolongtam a harmadik sorban. Pedig elvileg lassú rajt van Zamárdiig. Ez gyakorlatilag is így volt, és nagyon jól tetem, hogy beálltam előre. De az a folyamatos stressz és koncentráció, hogy ne kerüljek a harmadik sornál hátrébb…soha többet nem akarom átélni. Lehet túlparáztam a dolgot, de 50-el süvítve egyszerűen fóbiás rohamok kerülgettek, ha az ötvenedik helynél hátrébb kerültem. Nem látom az utat, ha kátyú, vagy bukás van, le sem tudom reagálni, esek egy hatalmasat. Így tulajdonképpen az egész déli partot az első és a harmadik sor között ingázva tettem meg. Amint éreztem, hogy a széléről túl sok ember került elém, már mentem is előre én is.

Aztán Keszthely környékére érve kicsit letisztultak a dolgok. Pár rántást követően folyamatosan szakadozott szét az élmezőny. Nem mondom, hogy röhögve vettem az akadályokat, de a kiszakadáshoz nagyon nagy tehetségtelenség kellett volna részemről. Féltávhoz érve szépen kisütött a nap, és a fáradó gumizó emberek is szépen leszakadoztak. Szerintem a Badacsonyhoz érve már csak olyan 150-en lehettünk a Pelotonban. Egyetlen Polythlonos volt velem Mester Bálint személyében. Ez azért jó érzés volt, mert számíthattunk egymásra, ha valami gond van, vagy víz kell.. Ja, frissítés. Direkt felraktam a nyereg mögé felszerelhető kulacstartót az országútimra, hogy legyen elég innivalóm. Tehát 2,25literrel úgy gondoltam nem lesz gondom, meg amúgyis ott a neutrálkocsi, onnan lehet bármit felvenni. Szép elmélet, de a nagy tempó és a 31 fokos hőség hatására már féltávnál üres volt az összes flaskám. Pánik kerülgetett, és fogalmam sem volt, honnan fogok izotóniás italt lőni magamnak.

Révfülöpnél kicsit belassultunk, és azonnal visszamaradtam a neutrálautóhaz, hogy legalább vízzel feltöltessem az egyik kulacsom. Ezt sikeresen teljesítettem, sőt a kedves, rutinos neutrálósautóvezet J vissza is húzott a sorra a kulcsba kapaszkodva. Igazi o.útis élmény volt. Nomeg az is, amikor a Balatonfüredi emelkedőre 50-el romboltunk fel. Annyira megnyomta az eleje, csopakig, hogy teljesen kettészakadt az élmezőny. Szerencsére ott voltam a szeren. Szinte tudtam, hogy ott fognak robbantani. A sor megnyúlt, és egyesével romboltunk át 60-al Csopakra. Annyira nyomtam, hogy az 53/11 is kevés volt. Aztán maradtunk 70-en kb. Totál jól voltam, de azért kezdtem érezni, hogy nem vagyok hozzászokva ehhez a terheléshez. Ezek a belerántások ngyon lenyírták az izomzatom. Meg persze az elégtelen sóbevitel is. Így 170 kili környékén már erősen rángatott a görcs. Az ujjaim is görcsbe álltak, pedig egyáltalán nem éreztem fáradtságot. Sajnáltam a dolgot, és a kenesei emelkedő előtt már annyira rossz volt, hogy inkább lemaradtam, hogy valamelyik csapatkocsiból kunyeráljak izotóniás italt, vagy bármi más nem vizet. Ugyanis a sima víz totál kimosott belőlem mindent. Persze a kuncsorgás sikertelen volt, és még le is akadtam a bolyról. Azt hittem itt a vége, és az utsó 30-at egyedül kell megtennem. A boly már 200 méterre is almant, amikor jött az a híres-hírhedt kenesei emelkedő. Nem foglalkoztam semmivel, csak beálltam a 11-es számú csapataautó mögé. És azt vettem észre, hogy nem maradok le a pelotonról. Na akkor vettem egy utolsó erőt magamon, és nem törődve a görccsel feltettem mindent egy lapra, és begomboltam. Aztán nyélen haladva visszaértem a zsűrikocsi mögé először, majd Világosnál elcsíptem az addigra 3 részre szakadt élboly utolsó 10 fős gruppetójára. Ennek nagyon örültem, és láttam hogy az élmezőny is szinte 3-400 méterre van csak. Nem is vártam tovább, élreálltam megint és felzúztuk a  kettes számú üldözőcsapatra. Égett minden, izom, tüdő..nagyon fájt, de baromira motivált voltam, mert láttam hogy meglesz megint az éle. És Sóstó előtt visszáértünk. Innen már csak a beérkezés lebegett a szemem előtt, és az utolsó 10-et csak lepörgettem. Siófokra 70-el érkeztünk vissza, és igaz szint utolsóként a pelotonból, de bezúztam a célba velük. Nagyon örültem, mert ez volt a célom. Nagyon jó volt.

Ilyen szemszögből még sosem láttam az ezerarcú Balatont. Az ember csak azt veszi észre egy ilyen bringaversenyen belülről, hogy baromi gyorsan halad, és hogy már itt és ott vagyok. Szinte el sem hiszi, hogy 5 órán belül körbe lehet érni.

Végül az időm: 4:50:06, és a helyezésem: 59.