KisTri Team SE

Ahogy azt elterveztem az edzőtábor lezárásaként a legendás Vasi Vasemberen tettük próbára magunkat a csapatommal. Hatalmas elvárással nem voltam magam felé, hiszen ez csak egy kikacsintás lehetett egy hosszútávú felkészülésnél. Ennek ellenére szerettem volna ismét dobogóra állni.

A versenyt megelőző napokat a Balaton partján, Balatonakarattyán töltöttük a Polythlonosokkal, ahol nem a fürdőzésé és strandolásé volt a főszerep! Tíz kemény napot tudhattunk magunk után. A hét megelőző részében általában hosszú aerob extenzív edzéseket végeztem, igaz már annyira hosszúkat nem, mint a megelőző hetekben, de azért gyűrtem magam. A versenyre nem igazán készültem rá, hiszen az előző nap is egy hosszút úsztam még a Balcsiban.

A verseny reggelén tehát fájó búcsút vettünk a magyar tengertől és felautóztunk Szombathelyre, egy kis szögelésre Vasat ugyan nem kellett kovácsolni, de a csapategység most is a toppon volt. Tizenheten képviseltük a Polythlont a versenyen, ami nálunk egy átlagos létszámot jelent. Így is mindössze a klub 10%-a volt ott a vasi megyeszékhelyen

Nagyjából 9 óra magasságában értünk oda, tehát bőven maradt időnk rajtszámot felvenni, kipakolni, felöltözni, bepakolni, wc-zni, kisminkeli, kirúzsozni… Bár két óra mindezekre nem enged meg túl sok pótcselekvést, ezért hamar azon kaptam magam, hogy már úszósapkában állok sorba a tömegben a regisztrációhoz.

23 fokos volt a szombathelyi csónakázó tó, ami neoprén nélkül nem egy jakuzzi élmény. Éppen ezért vártam a  vízbeereszkedéssel amíg lehetett. Végül 10:55-kor megmerítkeztem az algáktól kissé bűzös vízben. Bemelegítésre nem volt tehát sok időm, így nyomtam két 25 méteres sprintet, majd elfoglaltam a helyemet a rajtvonal mögött. Egészen a legeslegjobb oldalról indultam, mert még mindig kicsit tartok a verekedéstől a vasalt bal kezem miatt.

A rajtot jelképező pisztolylövés után eszeveszett kapálódzásba kezdtem. Úgy éreztem haladok, de az első bolyánál már jó huszadik helyen fordulhattam be. Pedig úgy éreztem haladok. Ennek ellenére már az első körben tetemes volt a hátrányom. Ezen a kis körön, ami ráadásul kevesebb lehetett, mint 700 méter, könnyen láthattam a fordulókba a felvezető kajakost, így tudtam mennyire le vagyok maradva. De mi mást várhat az ember egy olyan versenyen, ahol indul Molnár Ádám, Bem Norbi, mint egy világszínvonalú úszást… Az úszólecke után már alig vártam, hogy sportágat váltsak, és a vízszintes helyzetemet feladva végre sprintelhessek a depó felé. Amit végül 21.-ként értem el, szorosan Kremminátor mögött. A depóban még bedobtam egy két fogásos reggelit, hajat szárítottam…és további 10-15 másodpercet gyűjtöttem be az élen haladóktól. Egyszóval nagyon kényelmesre vettem az öltözést. Igaz, hogy hátrányomról akkor ott semmit nem tudhattam, hiszen a versenyző van a legkevesebb információ birtokában a verseny alatt.

Vadállat módjára hagytam magam mögött a Kenderesi út árnyas sétányát, és ragadozóként csaptam le az előttem menekülőkre. Pornóapátiig habzó szájjal hajtottam, mintha nem ismerném a fáradságot. A neves település pont az osztrák határon van jó 15 és fél kilométerre Szombathelytől, tehát még a kerékpározás féltávja előtt. És amikor beborítottam az aprócska falu főutcájának egyetlen főbb kereszteződésébe már a negyedik helyen haladtam. Elképesztő első szakaszt produkálhattam, mivel már látótávolságba kerültek az élen haladók is. Még Szombathely belterületén volt egy olyan előzésem, ahol körülbelül 10 kilométeres sebességkülönbséggel hagytam el egy komplett hét fős bolyt versenybíróstul együtt Kíváncsi lettem volna az arcokra, amikor 55-el romboltam el mellettük. Pontban delet harangoztak, amikor végre Nardára értem. Innen már csak 10km volt hátra, de kezdtem érezni a túl erős kezdés negatív hatásait. Azt vártam, hogy Innentől oldalhátszéllel bevitorlázok a célba, de ez sajnos nem így történt. Továbbra is kellemetlenül kavargott a szél a szelíd vasi dombok között és már nagyon leszállhatnékom volt a paripámról. Valahogy nem úgy gurult a szekér, ahogy akartam. Tört, húzódott, feszült…egyszóval fájt.

Végül csak átrázkódtam a Csónakázó tóhoz vezető fahídon, és hátrányomat továbbra is stabilan megőrizve, szűk két perccel az élen haladók mögött értem a depóba. Most nem vacakoltam annyit, és villámgyorsan lábamra rántottam a futócipőt, hiszen éreztem, hogy most minden másodperc számíthat a végén.

Mintha semmit nem csináltam volna az előző 1óra 25percben, úgy rohantam ki a pályára, és vettem üldözőbe az előttem haladókat. Tudtam, hogy most egy hosszú üldözés veszi kezdetét, ahol lehet, hogy az első 20 percben nem fogok senkit magam előtt látni. Időbe is telt, amíg ledolgoztam 2 percet Benőcs Zolin. Végül 6.5-nél álltam végre fel virtuálisan a dobogóra. Ezután a Molnár testvéreket vettem a célkeresztbe. Irgalmatlanul pörögtek a lábaim. 3:20 és 3:25 közötti iramban haladtam. Nem is értem honnan rántottam elő mindezt, hiszen már nagyon rég volt, amikor ilyen iramban közlekedtem utoljára. Egész egyszerűen ez bennem volt. És amikor azt hittem nem tudom tovább fokozni, akár egy versenyautó, benyomtam a nitrót, és volt még gyorsulás. És az erőfeszítés meghozta gyümölcsét, amikor végül az utolsó kör derekán, 8.7 kilométernél behoztam Molnár Ádámot is. Olyan gyorsan előztem meg és olyan sebességkülönbséggel amennyivel csak bírtam, nehogy megforduljon a fejében rám állni. Az élen haladó testvért, Gergőt már nem tudtam megfogni, de így is sikerült másodikként célba érni 1:50:28-as összidővel.

Elégedett vagyok, hiszen ismét bebizonyítottam magamnak, hogy még mindig nem szorulok gyorsító edzésekre Az úszásom ugyan hagy kívánnivalót maga után, de ezt betudom a csuklótöréseim miatt kihagyott edzéseknek…stb. A kerékpáros időm sem rossz az elmúlt hét közel 600 kilométeréhez képest, ami a lábaimat terhelte. A futás pedig egyenesen a szép múltidőt idézte. 2008-ban ugyan ennél 45 másodperccel gyorsabbat rohantam ezen a pályán, de így is a második legjobb futóidőt produkáltam a sok olimpiai távú specialista között.

A Polythlon tagjai szédületesen jól versenyeztek, és eltekintve Halász Peti ütközésétől, mindenki sikeresen célba ért! Szereztünk továbbá négy amatőr egyéni dobogós helyezést, és két csapatot, de a legjobb, hogy a indulóink nagy része egyéni csúcsot repesztett. Ez azt jelenti, hogy az elmúlt hetek edzései kellőképpen beépültek a társaságba. Ennek jobban örülök, mint az érmeknek!

Ezek után még két hosszú edzésnap vár rám, és utána jön a rápihenés az ironmanre.

Olvassátok továbbra is a blogomat!

Részidőm: