KisTri Team SE

Bizony elérkeztünk ide is. Már kevesebb, mint 10 nap és ott fogunk állni a Gyékényesi tó partján, és várjuk az ágyúlövést. Nekem mindig beleborsozik a hátam, ha erre gondolok, de egyben elfog egy mélyről jövő izgalom is. Már alig várom, hogy végre ott legyek!

A szombathelyi verseny után sem tétlenkedtem. Vasárnap kerekeztem 5 és fél órát, amire hétfőn ráfutottam egy iram 30-ast. Így kedden jól megérdemelten pihentem….végre! Szerencsére nem éreztem ezután sem olyan nagyon fáradtnak magam, ezért szerdán csináltam egy „all in” napot Reggel úszás, majd bringa és futás. Ilyenkor már legtöbbször érzésre edzek. Amikor fáradt vagyok, akkor nem csinálom, ha erősnek érzem magam, akkor pedig tolom, ami a csövön kifér. Ez utóbbi égisze alatt, tegnap ismét próbára tettem magam a jól ismert Isaszeg vége tábla-Valkó utáni dombtető időfutamon. Ezt még a gödöllői triatlonosok mutatták meg nekem (szerintem azóta is bánják) és egy nagyon változatos, nehéz pálya. A 35km hosszú szakasz patkó alakot formáz, tehát a szél nem kedvezhet végig. Ráadásul az első 20km tulajdonképpen sík, sőt inkább leejt, ezért könnyen bele lehet szaladni egy gyönyörű befejelésbe. Ugyanis az utolsó 15km kellemetlenül emelkedik. Hol szigorúbban, hol sunyibban. Ráadásul ezen a második szakaszon ÉNY-i irányba halad a pálya, ezért nagyrészt szembeszél szokott fújni.

A nehézséget az is jól mutatja, hogy az előző alkalommal teljesített futamomon a 20km-es részidő kereken 28perc volt, majd az utolsó 15km közel 25perc lett. Nem könnyű! Szóval 52:49-es időt kellett megdöntenem. Az első rész Isaszegtől Dányig veszettül gyors. Nem mondom, hogy ritkábban láttam 50 feletti sebességet az órámon, mint 40-el kezdődőt. Zsámbokra érve a benzinkútnál van a 20km-es résztáv. Ide megint pont 28:00-ál értem, tehát 43-as átlag idáig! Innen jön a neheze, ahogy említettem. Ám most más volt a helyzet. Nem estem úgy vissza, sőt, duráltam bele magam, és egyre inkább kezdtem elhinni, hogy meglesz az új csúcs! Vácszentlászlóba érve az útbontások akadályait kerülgettem, de valahogy túltettem magam rajta, és indultam fel Valkó felé. Ez is megvolt, de hátravolt még a falu utáni nehéz emelkedő. Ez üt igazán nagyot. Valkó után az út felvisz 300méter környékére egy igen kellemetlen emelkedővel. Égett a tüdőm rendesen, de nem törtem meg mint régen.  A 7-es kilométerkőnél van a vége. Odáig masszívan felfelé visz az út. És meglett! 51:41! Ez több, mit egy perccel jobb, mint az eddigi csúcs! El sem hittem, pedig nem is fájt annyira

Szóval ilyenekkel szórakoztatom magam mostanában. Kell a motiváció, mert könnyen bepunnyad az ember, ha nincs pörgés. Persze innentől már nem csinálok ilyeneket. Töltődni kell!

Ma reggel (csütörtök) Pedig Bellus Áron (IronPhoto) készített rólam néhány akcióképet a Városligetben.

Alant láthatjátok az egyik legjobb képet