KisTri Team SE

Maratont futni mindig nagy elhatározás. Ez sosem egy köztes cél, hanem mindig a CÉL kell, hogy legyen! Persze lehet csak úgy lefutni, de nem érdemes! Tisztelni kell a távot, és akkor a táv is tiszteli a futót.

A mai napomat a totális ellentétek uralták. Kezdve a reggeli elalvástól, a rajt előtti idegfeszítő kapkodásig, folytatva az elképesztő egyenletes futóteljesítményig. Ugyanez igaz az időjárási körülményekre is. Volt itt szürke őszi nyálka és nyarat idéző meleg, napos, helyenként trópusian párás levegő is.

A legmerészebb terveimben szerepelt a 2óra 40perc alatti időeredmény. Ehhez 3:47-es kilométereket kellett volna futnom. A “kellett volna” ebben az esetben szerencsére a gyorsaságom miatt vesztetett aktualitásából Hogy alulértékeltem volna magam?! Lehet! De így volt jó, mivel nagyon egyenletes tempót tudtam így futni. Nagyon könnyen kezdtem, és az első 5-ös után már éreztem, hogy ha nem csinálok hülyeséget, akkor jócskán alámehetek a 2:40-ennek.

A körülményeket mindenki ismeri. Párás, nyálkás, néhol a levelektől és az olajfoltoktól csúszós útfelület, majd a verseny második részében a trópusi párás meleg, megspékelve a napsütéssel. Nekem szerencsére ez a második fele fekszik, úgyhogy ezzel a résszel annyira nem foglalkoznék, mert olyan volt az idő amilyen.

Tíz kilométerhez érve egyetlen másodperccel 37perc alatt nyomtam le a Polar piros gombját. Tehát már itt jó 45másodperccel a tervezett iram alatt kapkodtam a lábaimat. És nem csak kapkodtam, hanem repültem. Önfeledt futás volt ez, élveztem. Annyira felszabadult, jó érzés volt, hogy ez akkora önbizalmat adott, hogy már a harmadtávnál tudtam, hogy belül leszek a tervezett legjobb időmön. A taktikámhoz és a frissítési tervemhez viszont mereven ragaszkodtam. 10 kilinként egy sótabletta és mindenhol inni, ahol lehet. Lassú kezdés, gyorsuló tempó. Ezek mind megvoltak egy ideig Bár asszem senki nem vitatkozik velem arról, hogy a Dráva utcától a Margitszigetig nem volt egy eufórikus Dunaparty az esemény :)) Szél, bemerevedő végtagok, eléhezés, meleg. Engem csak meglegyintettek ezek az érzések, de inkább visszavettem, nehogy rosszabbra forduljon. Tehát a Dráva utcától a Szigetig kicsit konszolidáltabb futóstílust próbáltam magamra erőltetni. Ez előtt a szakasz előtt hagytam pont le az addig a női versenyben élen álló Erdélyi Zsófit. Próbáltam kicsit segíteni neki, de már látszott, hogy határon fut a lány. Hát nem tudom, de aki 25-ig kiad magából mindent egy maratonon, annak csak rossz vége lehet.

Részidők 25-ig:

10km: 36:59

15km: 55:39

21.1km: 1:18:09

25km: 1:32:16

A Margitsziget nem esett túl jól. Meleg volt, pára, szint, nyálka… Szóval fájt egy kicsit. Itt volt az első kvázi holt-pont. Ilyenkor, amikor rossz, mindig arra gondolok, hogy basszus én ironman vagyok, a fájdalom és a fáradság nekem a legjobb barátom. Nem hagyhatom el magam, sőt! Most kell flicskát mutatni a Kalapácsos embernek! És mutattam neki egy akkora fityiszt, hogy ettől elszégyelte magát, és otthagyott más áldozatra vadászva. Szerintem mindenkinek a Margitszigeten bújt el valamelyik bokorba, mert itt lehetett a legalattomosabban lecsapni.

Szerencsémre pont a hídra felfutás előtt ért utol a Honvédos Khoór Bence, akivel már régóta ismerjük egymást. Ez tökéletes volt, és tudtam, hogy vele kell mennem, amíg lehet. Szerintem abba sincs vita, hogy a legkegyetlenebb szakasz a 33-as tábla utáni pár száz méter volt. Margitszigetről ki, fel a hídra pofaszélben. Fúúúú! Na itt is bemutattam egy fityiszt a miheztartás véget, és mit sem törődtem a körülményekkel! Innentől megint kicsit erőre kaptam, de azért ez a szakasz lett a leglassabb. Míg 25 és 30km között futottam egy 18:53-as 5-öst, a következő csak 19:05 lett. A Nyugati felüljáró viszont meglepően jól ment. Hátszél volt, és felfújt rá

Azért szép lassan utolért a Kalapácsos, és jól combonvert a Dózsa György úti aluljáróból felfelé jövet. Itt kapott egy nagyobb sokkot mindkét feszítőm, és tulajdonképpen innen már nem is igazán tértek magukhoz a végéig. Viszont már csak 4km volt a végéig. Gyerektáv  De milyen 4 km volt ez… Fel-le, kanyargás a Ligetben. Őrület! Nagyon rosszul esett, ahogy azt gondoltam is a verseny előtt. Fogalmam sem volt, hol állhatok összidőben. Viszont a célegyenesbe fordulva óriási meglepetésemre 2:37-et mutatott az óra. Óriási érzés volt! Valami olyat éreztem, mint az első ironman-em célegyenesében. Sírási inger rángatta a szám szélét, és mindent elöntő eufória.

Sikerült! Megvan!

2:37:28!!!

És amin még jobban meglepődtem, hogy abszolút 8. helyen végeztem! Óriási!

Elsőprő sikert aratott az ELTE csapata is, hiszen ezzel az abszolút nyolcadik helyezésemmel csak a kettes számú csapatba kerültem be. Vagyis Szabó Gábor, Beda Szabi és Deli Gergő győztek a maratoni csapat OB versenyben! Míg Pach Péterrel (alias Pierre) és Komocsin Balázzsal „csak” másodikok lettünk ebben az összevetésben. Soha rosszabb eredményhirdetést kívánok magunknak srácok!

Még egy megjegyzés. Nem tudom ki mennyit mért össztávra a versenyen, de többen a Google-ban is kimérték ezt a módosított útvonalat, és egyöntetűen 43-43.3km közöttre jött ki a táv.

Hoppá! Az én Polar RC3 GPS-em is 43.3kilit mért, és eddig nekem nem tévedett ez az óra! Tehát érdemes lenne ennek utánajárni. Így viszont nem is gondolok bele milyen idő lett volna, ha ténylegesen kimérik pontosan a távot. Az óra szerint 3:38-as átlagiramot futottam, ami szerintem reális lehet.

No mindegy. Örülök, boldog vagyok. Ez egy óriási lökést adott a folytatáshoz! Juhéjj!

Eredménylista: http://www.futanet.hu/versenyeredmeny.php?versenyeredmeny%5Bmethod%5D=keres