KisTri Team SE

Hat éve foglalkozok amatőr sportolókkal, és meglehetősen sok hasonló esettel találkoztam, amik okai szinte mind ugyanarra vezethetőek vissza.

Sportunk, a triatlon hatalmas terhelést ró testünkre, és (az amatőr sportolók esetén) a lélekre is. Hiszen mindannyian tudjuk, hogy a betegségek, sérülések mindig pszichés okokra vezethetőek vissza. Egy versenyszerűen, célorientáltan készülő amatőr sportoló pedig folyamatosan pengeélen táncol. Egyrészt munkája veszi el idejének jelentős részét, másfelől a magánélet, a család a legfontosabb, így ebben a megosztott állapotban kellene a világ egyik legnehezebb sportágában helyt állnia.

Akit megcsapott egyszer egy ironman verseny szele, az olyan mint a drog, soha nem fogja tudni abbahagyni. Ez egy életmód! Az ironman-ezés pedig szerintem ennél is több! Ez addikció, mely átformálja a teljes életvitelt, és rányomja bélyegét életünk minden mozzanatára, cselekedetére, gondolatára. Egy ironman örökké ironman marad, és nem is tud más lenni, ez csak illúzió. Egy ironman mindig készül, a szó szoros-, és átvitt értelmében is. Ez a készülés pedig elképzelhetetlenül idő és energiaigényes tevékenység. Tulajdonképpen, ha lehetne a nap 24 órája is kevés lenne. Ha nem edzésre, akkor regenerálódásra lehet szánni az időt. Ez egy idealizált világban elképzelhető, de maradjunk a realitásnál. Egy teljesítmény rengeteg összetevőből épül fel, de az edzés a legalapvetőbb eleme mindennek. Ez a sport pedig nem az, ahol ezt meg lehet sporlóni, és úgy is sikeres az ember (szerintem ilyen sport már nem is létezik, mindenhol a maximum maximumát kell nyújtani az eredményességhez). Sőt ez még nem is maratonra való felkészülés, ahol egy amatőr futónak elég napi egy-másfél órát rászánnia a sportra. Ez teljesen más. Ennél összetettebb és nehezebb sportot kitalálni sem lehetett volna. Pont ezért érzi mindenki azt az egyedülálló, bizsergető eufórikus érzést egy ironman verseny céljában. A tudat, hogy ironman vagyok/lehetek egy életen át elkísér és formálja át azt gyökerestül.

A hosszú bevezető miértje, annak megértése, hogy mik a veszélyei ennek a sportnak. A fizikális túlterhelés (túledzés) gyakoribb jelenség, mint bárki hinné. A folyamatos feszültség érzést, hogy többet, erősebben kellene edzeni, ritkán szakítják meg az elégedettség érzések egy-egy kimerítő edzés után. Így a megfelelő pihenési fázis általában elmarad, vagy lerövidül. Ez leginkább folyamatos fáradtság, egyhangúságot generál. A folyamatos teljesítmény kényszer, megfelelő regeneráció nélkül, előbb-utóbb betegségben, vagy sérülésben manifesztálódik. Ez tipikus jele a túlfeszített életmódnak.

Nagyon gyakori hiba ugyanakkor a megfelelő bemelegítés elhagyása a fizikai tevékenységek előtt. Illetve az egyoldalú terhelés ellensúlyozása kiegészítő edzésekkel (erről már írtam korábban).

Szóval a sérülések, betegségek kialakulásának okait legtöbbször az életmódban érdemes keresni. Ilyenkor mindenkinek érdemes feltennie magának egyrészt azt a kérdést, hogy amatőr sportolóként megéri-e ennyit áldoznia  triatlon oltárán, illetve átgondolni, hogy miket hibázott, hogy kialakulhatott a jelen állapot.

Az ironman teljesítéséhez vezető út hosszú, akárcsak maga a verseny. Így is érdemes ehhez az egészhez hozzáállni. A munka egymásra épül, akárcsak a ház téglai. Ez egy hosszan tartó fokozatos építkezés, amit nem fog romba dönteni egy kihagyott nap vagy hétvége, amennyiben az alapvető struktúra helyes. A lelkiismeret ilyenkor nem jó tanácsadó, mindig a józan észre kell hallgatni! Van értelme például egy hosszú, kemény munkanap után elmenni lefutni a napra kiírt penzumot, mert ez volt az edzéstervben? Jellemző hiba!

Tipikus sérülések, amik mentális, vagy életmódbeli okokra vezethetőek vissza.

Az egyik ilyen jellemző, és szinte mindenkinél előforduló hiba a gerinc elváltozásai. Mivel minden tevékenység, mozgás alapja a gerinc, a létező legfontosabb annak egészsége! Főleg annak, aki üllő munkát végez. Ez a testtartás nagyon káros, hiába a mindenféle anatómikus szék. Nagyon sokan elfelejtik ezt ellensúlyozni, és amikor kimennek futni vagy bringázni azt hiszik, ezzel jót tesznek, pedig pont nem! Az alap-vázizom rendszer megerősítése, amely körülöleli a gerincet, mindennél fontosabb és ha nem töltünk ezzel elég időt, potenciális forrása lehet minden sérülésnek. Nem csak a porckorong-sérvről beszélek, hanem például a másodlagos hatásokról is. Például a mélyhát-izom funkciója az alap-tónus, amely óvja a becsapódástól a csigolyák közötti ízületet (porckorongot). Ha ez gyenge, akkor az ütődések sokkal közvetlenebbül érik a gerincet, így az ízületi folyadék kiboltosulhat, nyomva a gerinc mentén futó idegeket, ami meglehetősen kellemetlen. Ezek az idegpályák végigfutnak a gerincen, egészen az alsó végtagokig. Ha ezek nyomás alatt vannak, ki is sugározhatnak, amit elképzelhető, hogy belső combfájdalomként élünk meg. Ugyanígy a mély-hátizom funkcióvesztése a periférikus izomrendszert terheli meg feleslegesen, aminek például ideje korán, vagy indokolatlanul fellépő lábgörcs lehet a tünete.

Elképzelhető, hogy mindez elő sem jön, ha hétköznapi életet él valaki, de a fokozott igénybevétel előhozhatja, felerősítheti ezeket a hiányosságokat!

A másik nagyon gyakori sérülés a különböző izomhúzódások, szakadások. Szerintem ez egyrészt a stresszel teli életmódra, másrészt a megfelelő nyújtás, bemelegítés kihagyására vezethető vissza. El kell, hogy jusson a sportoló tudatáig, hogy ezeket a tevékenységeket egyszerűen nem hagyhatja ki, mivel elhagyásuk károsabb következményekkel járhat. A merev, rugalmatlan izomrendszer ugyancsak potenciális veszélyforrás.

A nyújtás egy külön program kell, hogy legyen az edzésprogramban és nem pedig néhány rángatás egy hosszú edzés után. A véleményem és a tapasztalatom az, hogy fárasztó izommunka utáni intenzív nyújtás nagyon káros lehet, hiszen egy már amúgy is terhelt rendszernek adunk egy újabb ingert. Így a nyújtás helye, vagy a bemelegítés részeként, vagy külön edzésként értelmezhető.

Nagyon hasznos eszköz, és minden triatlonosnak kötelezővé tenném a különféle izomréteg kezelő eszközöket. Ilyen eszköz például az SMR henger, amely a regenerációban nagy segítség, hiszen oldja az izompólyában fellépő feszültséget.

Végszónak annyit mondanék, hogy gondolja át mindenki először céljait. Mit akar, mit vár a sporttól, miért csinálja? Reálisan álljon magához és ne a fellegekben járjon. Egészséges hozzáállással pedig elkerülhetőek a sérülések, vagy kialakulásának esélyei csökkenthetők.