KisTri Team SE

Múlt hétvégén volt szerencsém megtapasztalni északi szomszédunk közútjain kerékpározás ÉLMÉNYÉT! Így csupa nagybetűvel, mivel a pesti botrányos körülményekhez képest maga volt a paradicsom a Felvidék.

A menyasszonyom Almásfüzitői, így lassan evidencia szintű, hogy mindig a Komárom-Révkomárom útvonalat választom a kerekezésre, nem pedig a hazai utakat. Laza 20 perc tekerés mire elérem az Erzsébet hidat. Onnan több választási lehetőség is van. Maradok a Duna túlpartján és célba veszem az 50km-re lévő Párkányt, vagy mehetek északnak Érsekújvár vagy Gúta felé, illetve nyugatnak is lehet indulni a 63-ason Dunaszerdahely felé. Ezekből az utakból gyorsan indulnak leágazások pár kilométer elteltével, ami tovább négyzetezi a választható irányokat.

Röviden és velősen, „kerékpáros mennyország” a környék. Sorolom a pozitívumokat: nyugat-európai útminőség, toleráns sofőrök, nulla forgalom (még a főutakon is). És ami a legfontosabb, nincsenek bicikliutak, ami lassan a versenykerékpárosok mumusa. Itthon ugyanis bevett szokás, hogy amint ráfestenek a járdára egy sárga csíkot, (amit aztán kineveznek kerékpár-útnak) ezzel párhuzamosan betiltják a „főúton” való kerékpározást. Ezzel akarva, akaratlanul egy újabb döfést adnak az országúti kerékpározásnak. A határtól északra ilyen nincsen. Szélesebbek, biztonságosabbak az utak.

Idehaza nemcsak a forgalommal, és az idegbeteg morállal kell megküzdeni a kerékpárosnak, miután maguk mögött hagyják a várost, és végre egy óra kínszenvedés után rá lehetne feküdni a könyöklőre, jönnek a bicikliutas okoskodások (lásd.: Szentendre). Egész egyszerűen érthetetlen, és indokolatlan, hogy miért nem lehet körbetekerni a Balatont a 71-es és 70-es úton, hiszen mindkettővel halad párhuzamos felsőbbrendű út (8-as, és M7-es). Ugyanígy érthetetlen számomra a 12-es úti tiltás is, mikor ez az út a „semmibe” vezet, minimális átmenő forgalommal. Felfoghatatlan ez a túlzott korlátozás.

Ugyanakkor a legnagyobb problémának az összemosást látom. Egy versenykerékpáros célja teljesen más mikor a nyeregbe pattan, mint egy helyi lakosé, aki mondjuk „A” faluból akar átjutni „B” faluba. Mi nem ritkán érintünk 15-20 helyiséget is egy-egy edzésen, amin minél hamarabb át akarunk haladni, nem pedig azon belül célzunk meg valamit. Ez az alapvető különbség. A sportoló teljesen más motivációval hajtja a kerékpárt (testedzés), így csak az eszköz kinézete azonos.

Ha a biztonságot nézzük. Egy képzett, vagy csak gyakorlott versenykerékpáros sokkal biztonságosabban közlekedik a közutakon, mint mondjuk Józsi bácsi hazafelé a kocsmából, vagy Mari néni két cekkerrel a kormányon.

Én azt látom, hogy gond itthon a fejekben és a táblákkal van.  Elsődlegesen le kellene szerelni az összes „mercedes táblát”. Majd újragondolni a kerékpár funkcionalitását. Azzal én is egyetértek, hogy az autópályákon és az autóutakon ne lehessen kerékpározni, de a két számjegyűtől lefelé mindenhol lehessen! Sajnos a harmad-, negyedrendű utak ebben az országban rendkívül elhanyagoltak, és ezekkel a kerékpárokkal járhatatlanok. Így gyakran együtt kell haladnunk a nagy forgalmat elvívő főutak közlekedőivel. Így alakul ki a konfliktus.

Kerékpárutak helyett kerékpársávot, vagy inkább szélesebb utakat!

Szerintem nincs gyalogos, autós és kerékpáros. Morál van, ami Magyarországon nagyon lent van, a környező országokéhoz képest. Már azt sem mondanám, hogy “balkáni”, mivel lassan ott is jobb a helyzet. Itt egy egyedi szituáció alakult ki, aminek a lényege röviden „minél hamarabb leküzdjem az előttem álló akadályokat, anélkül, hogy a saját vagy mások biztonságával törődnék”. És persze mindenkinek halaszthatatlanul fontos, hogy 1 perccel előbb érjen a munkahelyére, ahol 10perc kávézással kezdheti a napot, vagy a hétvége kibeszélésével. Az elmúlt 10 évben méginkább felgyorsulni látom ezt a folyamatot, és mindegy, hogy valaki kerékpárral vagy autóval közelít az úti célja felé, egy a lényeg az EGO! Át mindenen és mindenkin.

Nagyon sajnálom, hiszen látszik hová kellene eljutnunk, és még messzire sem kellene elmenni, csak a Duna északi oldalára. A gazdasági helyzetre sem lehet ráfogni a kialakult morált, és az utak minőségét sem foghatják innentől a szélsőséges hőmérsékletre (tél-nyár).

Csak remélni lehet, hogy lassan megtanuljuk egymás ELFOGADÁSÁT az utakon és a Kárpát-medencében. Most nagyon nem ez a helyzet. Példa van, de addig is amikor csak lehet inkább a felvidéki utakat választom…