KEZDET

November van. Túl egy hosszú versenyszezonon, és egy kiadós pihenési időszakon nagyon nehéz ismét munkába állni, és elkezdeni edzeni. Ugyanakkor az ember tele van új ötletekkel, tervekkel. Biztos mindenkivel megtörtént már, hogy miután beért az év egyik (leg)fontosabb versenyének céljába, pár óráig az öröm minden egyéb érzést elnyom. Majd miután letelik pár óra, azon kezd agyalni, miben hibázott, mit csinált rosszul. Pár nap elteltével pedig már azt tervezi, hogy mit fog másképp csinálni legközelebb. :) Szerintem ez így van rendjén. Az ember legyen mindig kicsit elégedetlen önmagával. Ugyanakkor járjon két lábbal a földön, és merje vállon veregetni önmagát és legyen büszke arra amit elért!

Valahogy én is ebben az időszakban vagyok. Keresem a további fejlődési lehetőségeket. Szépen elkezdtem összerakni a versenyszezonig a felkészülési programom.

Sohasem felejtem el, hogy fiatalabb koromban mekkora elánnal vágtam bele az alapozásba. Emlékszem, hogy már szeptemberben jókora adagokat teljesítettem. Mondanom sem kell, hogy tavaszra már több holt-ponton estem át, és kiégettnek éreztem magam. Ezért nagyon fontos, hogy mindenek előtt egy részletes versenyzési tervet dolgozzunk ki. Ha nem is biztos még ilyenkor a versenynaptár, akkor is a célok meghatározása a legfontosabb. Ha nincs egy jól körülhatárolható verseny-, célprogram, akkor a levegőben lóg az egész, és egy hideg, fagyos téli reggelen sokkal könnyebben bukunk vissza inkább a párnák közé, edzés helyett :)Aki ennél is céltudatosabb, az több évre előre tervez. Ez még biztosabb lábakat ad a felkészülésnek. Itt most nem a vágyakra, álmok kergetésére gondolok, hanem tudatos tervező munkáról a realitások talaján állva. Persze az is igaz, hogy aki keretek között gondolkodik az beskatulyázza saját magát, és képtelen lesz kiszabadulni a maga által épített ketrecből. Érdemes több szintű célt meghatározni. Mondjuk vegyünk példaként egy szimpla versenyt. 1. cél, bronzérem: mosolyogva célba érek, mindegy milyen idővel. 2.cél, ezüstérem: célba érek, egy előre kitűzött “B” célidőn belül, ami szerintem teljesíthető, de azért küzdeni is kell érte. 3. cél, aranyérem: célba érek, egy előre kitűzött “A” célidőn belül, amit nehéz teljesíteni. Szerintem a felkészülést is érdemes így felépíteni. Vagyis mit akarok elérni tavaszra. Konkrét célokkal! És ezt 3,5,12… lépcsőfokban meghatározni. Ez azért jó, mert ha egyetlen szintben határozzuk meg az alapozással elérendő célunkat, és netalán nem sikerül, vagy olyan alacsony, hogy könnyedén “átugorjuk”, akkor újból célt tévesztünk, és motivációt vesztünk.

Remélem érthetően írtam le! :)

Szóval a célok meghatározása, több lépcsőben. Az arany, ezüst, bronz csak egy példa, de tökéletesen szemlélteti, hogy ha esetleg nem érjük el az arany fokozatot, vagyis a legáhítottabb célt, akkor is elmondhatjuk, hogy nyertünk egy ezüstöt, vagy bronzot. És ezzel levesszük a nyomást is magunkról, és tartani tudjuk magunkat valamihez. Ha ez nincs meg, nagyon nehéz az alapozó időszakból a versenyidőszakba lépni. Itt mindig van egy törés, hiszen az első versenyen derül ki, “mennyit is érek”. Ez óriási nyomás. De ha úgy fogjuk fel, hogy ez is a része egy nagy kirakósnak, akkor máris könnyebb. Részcélok, főcélok több lépcsőben.

A következő bejegyzéseim egyikében tovább szeretném boncolgatni az alapozást/téli felkészülést.

SPORTRANDEVÚ

Pénteken délután a Sporthírügynökség, Sportrandevújának vendége voltam. A Hawaii Iromnan Világbajnokságon szerzett élményeimet meséltem el. A helyszín a Batthyány téri Vásárcsarnok pizzázója volt, ami nagyon jó otthont adott egy ilyen beszélgetésnek

A kérdező Iváncsics Zsolt volt, aki Pantocsik Ferivel együtt nagyon jó kérdésekkel bombáztak. :) Remélem, hogy az online nézők is így gondolták! Nagyon sokan voltatok, köszönöm nektek. Aki esetleg lemaradt róla az a  http://sporthirugynokseg.hu/ oldalon hamarosan megtalálja a riportot.

Feri és Zsolt szinte egész évben folyamatosan végigkövették a Sporthírügynökség oldalán a felkészülésem. A világbajnokság előtt készített riportot itt:http://sporthirugynokseg.hu/2012/09/kis-gyula-irany-kona/ a reptéren készítettet villáminterjút pedig  itt megtalálhatjátok:http://sporthirugynokseg.hu/2012/10/sportrandevu-extra-kis-gyulaval/

Köszönöm még egyszer a médiahátteret a Sporthírügynökségnek!

ALOHA KONA 6.

Az élet napos oldalán.

Az előző bejegyzésem után erősen gondolkodóba estem.

“Mit panaszkodom, meg siránkozom, miért nem örülök egyszerűen ennek az eredménynek?”

Mögöttem nincs orvosi csoport, vagy edzőgárda, masszőrök és fízikoterapeuták hada. Egy nagyszerű egyetem az ELTE és egy egyetemi klub, a Poythlon klub áll mögöttem masszívan. De semmilyen versenysportról vagy élsportról nincs szó. Ehhez képest a világ legnagyobb triatlonversenyén a legjobb százba tudtam verekedni magam! Ez a nagy szó!

Nagyon sok munka volt emögött a teljesítmény mögött. Egy fél élet munkája! Ezt nem veheti el tőlem már senki. Az is biztos, hogy ide nem tudtam volna eljutni nagyon sok ember odaadó munkája nélkül. Az élet, vagy a jóisten nagyon szerethetem engem, hogy ilyen emberek vesznek körül, és feltétel nélkül segítenek. Így feléjük sem tehetem meg, hogy siránkozok és a hibákat keresem. Erre bőven ráérek még! Örülni akarok, hiszen egy nagyszerű eredménnyel ajándékoztam meg magam és a csapatom. Semmi okom keseregni!

Még egyszer nagyon szépen köszönöm azt a gratuláció-áradatot, és támogatást amit tőletek kaptam. Nagyon sokat jelent ez nekem, és nem szeretném hogy azt higgyétek ilyen kesergő, siránkozó, pesszimista ember vagyok.

Szerintem sikerült a maximumot kihoznom a helyzetből amit elém állított a sors, és a 20 éves tapasztalat, tudatosan felépített munka meghozta gyümölcsét.

Felesleges a legjobbakhoz mérnem magam, hiszen közöm sincs azokhoz a körülményekhez amiket ők érnek el. Abban viszont nagyon jó vagyok, hogy ami nekem adatott azzal tökéletesen tudtam élni.

Szeretnék mindenkit aki olvassa a blogom meghívni egy élménybeszámolóra, amit valószínűleg november közepén fogok tartani a Hawaii-i utamról! Erről majd még részletesen írok, úgyhogy olvassátok figyelmesen a honlapom!