KisTri Team SE

Elérkeztem az év első felkészítő versenyéhez. Idén közel 3000 kilométerrel a lábamban, úgy gondoltam felmérem hol is tartok kerékpárban.

Semmiképp nem akartam padlógázt nyomni, csak jó erősen végigdarálni a 18 kilit. Sajnos az időjárás most a szeszélyes oldalát mutatta, így az előző napok 15-20 fokos, késő tavaszt idéző hőmérsékletei után most 5-10 fok, felhő, és csöpögő eső fogadott minket. Természetesen szél is volt, hiszen a Szigeten mindig van szél

Na szóval a rajtom előtt másfél órával érkeztünk a csapattal buszostul. Aztán szépen elkészülődtem, összeszedtem magam, és elmentem Nagy Gerivel egy kicsit pörgetni bemelegítés gyanánt. Jól esett, éreztem, hogy sikerült tegnap délután kipihennem ezt a nem kicsit nehéz elmúlt 4 napot. Aztán Pócsmegyerből visszafelé a hátszélben gondoltam nyomok egy erős 1 kilit, hogy kicsit jobban is bemelegedjek. Elindultam, és már 700 méternél nyakig értem a savban. Szörnyen ment. Na gondoltam, „ez nagyon fájni fog”. Visszaérve a buszhoz még maradt 10 percem, hogy kicsit rendezzem a gondolataimat. Fújtam még a kerékbe. 11 bar, kelleni fog :). Aztán a rajthoz evickéltem.

12:47-kor indultam neki a cső hátszélben. Hamar 50 fölött mutatott az óra, majd egy jobbkanyar, és rögtön befújt az oldalszél. Ettől függetlenül nem engedtem magamnak, hogy 53/14-nél könnyebbe kapcsoljak. A fordítóig aztán jól bemelegedtem, és adtam a nagy áttételnek. Odafelé egyértelműen túlnyomó részt hátszél volt, amit onnan is tudatosítottam magamban, hogy szemből, visszafelé eléggé érdekes arcokat lehetett csak látni. Szóval lélekben kicsit rátartalékoltam a visszafelére. A fordítót aztán 12:39-nél értem el.

Majd a kigyorsítás után azt vettem észre, hogy ugyanúgy 53/13-ban zúzom tovább. Nem nagyon hatott meg a szél, sőt… Ez még több erőt adott. Azt gondoltam, hogy engem ez nem fog megtörni, hanem még gyorsabban fogok haladni. Végül azért már a savval ami lábamba volt festéket lehetett volna maratni, de mégis tartottam a sebességet.

25:20. Ennyi lett az időm. Tehát visszafelé ha minden igaz 2 másodperccel mentem csak rosszabbat. Szerintem ilyen pontosan még Fábián barátunk sem tudta volna kiszámolni  

Úgyhogy beértem, majd levezettem egy könnyű futással. Aztán visszakocogva a versenyközpontba jön szembe velem Geri, és azt mondja harmadik vagyok abszolútban. Mi? Méghogy én? Nem hittem el. A sok „profi” telikerekes bicós közül egy nyamvad triatlonos a harmadik. Na ez azért szégyen Végül aztán „csak” 5. lettem, mert azért 2 ember még becsusszant elém (korosztályban pedig 3.). De egyáltalán nem vagyok elégedetlen. Ahhoz képest, hogy idén még semmi gyors munkát nem végeztem…

Úgyhogy az első megmérettetés jól sikerült, várom a jövő heti Stop cukis időfutamot is, ami azért már kicsit jobba fog fájni

Ja és a lista: http://www.bvkk.hu/index.php?page=arhiv/kbf/11_if

Sajnos az elmúlt napokban az influenza teljesen maga alá gyűrt.

A mai napon tudtam elkezdeni először edzeni kicsit, de szörnyű volt. Mintha soha nem sportoltam volna. Ismét a mélységből kell felépítenem megint mindent. Azért bízok abban, hogy a majd’ 20 éves beépült munka hamar visszahozza a formámat.Cserébe egy “megtört” kép a múlt heti 24 órás úszásról Itt már kicsit fáradt voltam.

Avagy úszás a végsőkig.

Így is jellemezhettem volna a hétvégi nem kis kihívást. Ennyit egy nap még soha nem úsztam, főleg nem ilyen iramban. A cél ugyanis a szinte valószerűtlennek tűnő 118 kilométer volt. Vagyis 12-en 118 kili 1 nap alatt. Ez kb 1:12-es 100 méterek. Brutális. A csapatunkat az Uniqa bivalyerős sprint és olimpiai távos ifjú titánja erősítették…egy darabig. Ugyanis a reggeli 8 órás rajt után délután kettőkor elmentek 10-en. Mindenesetre addig egy majdnem 1 perc körüli iramban, jócskán a kitűzött cél előtt voltunk….de csak virtuálisan. Innentől ért a fájdalmas felismerés, mármint, hogy ketten maradtunk Dáviddal (innentől Gább úr   ) az utolsó laza 18 órácskára. Az addig 50 méteres váltózást sutba vágtuk, és fürödtem egy 2200 méteres fél órát maxon elsavasodott vállaimmal. Ugyanis egy két órás váltót én is lenyomtam már addigra 10 és dél között. Ha jól számoltam 60×50-et durrantottunk le fejenként Gább úrral egymást váltva. És persze nem 40 másodpercre…:). Szóval reménytelenül és megtörve vártunk a csodára. Mármint, hogy valaki a Kuttor teamből esetleg visszajön éjjelre és úszik pár hosszt. Szegény Dávid két 10000 méter között a telefonon lógott és szervezkedett. Még megtörölközni sem tudott, nemhogy lefeküdni legalább fél órára. Így este 8-ra oda jutottunk, hogy 2-3 helyi jótét lélek megszánva minket úszott 1-1 órát, hogy mi legalább ehessünk egyet. Viszont este 11-től nem volt mese nekünk kellett folytatni. És akkor megtörtént egy csoda. Bartos Tomi visszajött, és ezzel  visszahozta a reményt. 11-től elkezdtük az 50-es váltózást ismét. Néha, aztán egyre gyakrabban a helyi erő (Vizi Dori) segítségével. Így 23 órától 2-ig ismét leverettünk egy 60×50-es váltót 3-an, néha 4-en. Kettőtől aztán ismét Dave úszott egy órát. Majd 3-tól ideológiai váltás következett be nálunk. 200-as váltások. Eltekintve Tomi 2:20-as „laza” 200-aitól, én és Gább úr 2:35 körülieket fürödtünk. Mert mi csak fuldokló békának tűntünk Tomi mellett. Aztán hajnali 5:30-ra a 25-dik 200 után, nálam beállt a teljes fizikai összeomlás. A testem a határon volt. Amíg a srácok úsztak (5 perc) kiültem a partra és ülve aludtam egy kicsit. Aztán a kb 200-300 fejestől már a fejfájásom is lett, nem beszélve arról, hogy még hajnali 1 körül a pályánkon úszó másik csapat emberével sikerült szembetalálkozni, aminek folytán egy óriási pukli is nőt a fejemre. Szóval fél 6 volt a vége. Szegény Gább úr ismét magára vállalt innentől egy fél órát, majd Bartos Tomi is jelentkezett ugyanerre a dologra. De én tudtam, hogy képtelen vagyok már többet úszni, így 6:30-től volt egy óriási kérdőjel. Ami aztán tovább nőt, mert sikeresen ülve elaludtam a helyi gimiben kijelölt alvóhelyen. Álmomból aztán a telefon csörgése rázott fel. „Úszni kéne” szólt a hang a fejemben, de a testem nemet mondott. Lehetetlen. A kezemet sem tudtam megemelni, nemhogy úszni. Így magára hagytam a 2 srácot, és hazamentem. Tudom szemétségnek hangzik, de egyszerűen nem bírtam már ébren sem maradni. Azt hiszem elértem a fizikai teljesítőképességem határát. Ilyet még ironman közben sem éreztem soha. Ez totális megsemmisülés volt.

Végül 109.450métert úsztunk. Ez nem 118 kili, de a tavalyi 6 fős váltónknál majdnem 4 kilivel több. Sőt még az összetett versenyt is megnyertük. A fő elismerés mégis Gább úré, aki a „legtöbbet úszó versenyző” díját is elhozta volna 31 kilis teljesítményével, ha Sumák (alias Marci Strong) el nem ragadta volna ezt a díjat 33 kilis lehetetlennek tűnő teljesítményével. Én kb 19 kilit toltam le, átlagosan kb 1:13-es iramban. Most pihenek pár napot, és alszom még kicsit, mert a bioritmusom teljesen felborult.

Gratulálok csapataimnak is Vagyis az ELTE és a Polythlon váltójának. Óriási teljesítmény volt tőlük is, mind szervezésben, mind kitartásban. Külön kalapemelés Nyári Józsi, és Mórocza Nóra előtt. Ők ugyanis az úszás mellett még motivációs szakembert is játszottak. Gratulálok nekik!