KisTri Team SE

Tavaly már tiszteletemet tettem ezen a versenyen, és nagyon tetszett. Idén is úgy döntöttünk Beával, hogy porolunk egy kicsit a Pusztán! Újdonsült kanadai edzéstársam Pierre Heynemand is eljött a családjával, így egy kellemes hétvége kerekedett az egész eseményből.

De térjünk a versenyre.

38 fok!!! 38 fok!!! Árnyékban!!! Szélcsenddel!

Ezek voltak az időjárási körülmények. Igazából, így utólag ez egy szuper felkészülés volt a nagyatádi futásra. Brutális volt az az érzés, amikor kezd fáradni a szervezet, és nincs hol hűtse. Szerintem ez az abszolút meleg, hiszen a külső hőmérséklet megegyezik a test normális hőmérsékletével.

Szerencsére én szeretem ezeket a körülményeket, így annyira nem szenvedtem a melegtől, mint egyesek. A három, hét kilométeres körből álló pályán egy méter árnyék sem volt. A frissítés így kulcsfontosságú volt. Sajnos szerintem nem túl jól jelölték ki a szervezők a frissítő pontokat. Pont ott nem volt víz, ahol a legnagyobb volt a meleg.

A futás tehát gond nélkül ment, próbáltam egy visszafogott iramban elkezdeni, és folytatni. Ez szerintem majdnem tökéletesen sikerült. Többször gondolkodtam el rajta, hogy mi a jobb, ha hátszél, vagy ha szembeszél van. Végül megegyeztem magammal, hogy a szembeszél ezen időjárási körülmények közt jobb volt. Itt megdőlt az ésszerűség, és a logika, a hely maga volt a pokoli katlan.

Az utolsó körben, érezvén a végét, kicsit fokoztam az iramot, de arra én sem gondoltam, hogy megállni olyan érzés lesz, amire nem számítottam. A menetszél nullára csökkent, és a fejem felrobbant a hőnyomástól.  Majdnem elájultam, de szerencsére Beám a segítségemre sietett, és fejjel belevezetett a legközelebbi hordóba.

Szóval ez egy szuper edzés-verseny volt. Végül második helyen értem célba 1:19:44-es idővel. Ez normál körülmények között egy gyenge idő nekem, de itt nagyon örültem neki.

Ha össze akarom hasonlítani a tavalyi versennyel az ideit a következőre jutok: Tavaly kicsit más pálya volt, és akkor a GPS csak 20,78km-t mért. Idén 20,95km-t. Tavaly 34 fok volt „csak”, idén 38! Tavaly 1:20:39-et futottam, idén 1:19:44-et. Tavaly nagyon meghaltam, idén csak kicsit. Szóval szerintem könyveljük le ezt fejlődésnek

A Polythlon tarolt a versenyen. Beda Szabi ugyan Honvédos, de tiszteletbeli Gepárd (Polythlon futóköre) első lett, Rozsnyai Lilla óriási csatában szintén első lett. Pierre barátom pedig 45 évesen 4. helyen röpült át a célon. Bea is nagyon ügyesen lefutotta a 7 kilométeres távot. Szóval egy szép hétvégén vagyunk túl.

Várom már az ironmant!

„Verseny nyárból a télbe”….írhatnám ezt is a tegnapi verseny körülményeit lefestve. A hőfok volt, hogy 10 perc alatt 15 fokot esett. Jégeső, viharos szél…

Reggel igencsak hűvösre ébredtünk, az álmos Tiszaparton. Az időjárás tréfás kedvébe volt, mert 8-kor még egy kis zápor végigfutott a kert végében. Viszont úgy nézett ki napközben jó idő ígérkezik. A fentiek sajnos nem így akarták. A bemelegítés a tóban jól sikerült, viszont a nagy nyomás hatására levettem inkább az úszóruhát. Pedig a vezető versenybíró először rábólintott, a használatot engedélyezte. Én mégis inkább levettem, mert féltem, hogy valaki megóv érte. Ez nekem egyenlő volt a „halálos ítélettel”. A 23 fokos vízben álldogálva, várva a több, mint fél órát késő rajtjelet, a kihűlés határán remegtem. A rajtjel egy kicsi megváltást adott, viszont nem tudtam magamhoz térni. Teljesen enerváltan csapkodtam, és végül megalázóan sok, 3 percet kaptam az elejétől. Nem adtam fel, de a görcs rángatott a bringa elején is. Kiérve a faluból aztán elborultam, és beváltottam 53/11-be és vártam mi történik. Lezúztam az első kört, és észrevettem, hogy Imi kivételével mindenkin hoztam vagy 1 percet. Aztán még egy combos kör, és már ott voltam mögöttük 1 percen belül. Aztán a harmadik kör felénél már a második helyen fordultam a tiszanánai templomnál.

Jól ment a bringa, nagyon elégedett voltam, és ismét úgy éreztem kezemben a győzelem esélye. Aztán jött két zápor, és teljesen elmerevedtem. Kihűltem megint, és az utolsó tízesen csak töfködtem a pedált. Ettem egy utolsót, és kicsit jobban lettem. Ennek hatására egész jól elindultak a lábaim a záró számra. Azért éreztem a 42-es átlagot. Kimerültek voltak az izmaim. De Faldummal azért elfutottam egy 2,5-öst. Aztán jött a szokásos comb-görcs. Már nem is lepett meg. Nyújtottam fél percet, de nem lett jobb. Azért kicsit magamhoz tértem, de már csak negyedik voltam, mivel Szabó Ati is megelőzött közben. Innentől elszálltak a reményeim a győzelemre. Éreztem, hogy nincs bennem annyi, hogy felfussak Imire. Hoztam rajta közel 2 percet, de ez kevés volt. A frissítésem most tökéletes volt. Bea mindent megtett, hogy kiszolgálja igényeimet. Szegény kapott is a jégesőből rendesen. Azért ilyenkor tudja értékelni az “önző” versenyző a segítők nehéz dolgát. Köszönöm Mariannak is a gélt az utolsó körben! A verseny folytatására térve. Szegény kis Faldumtotál meghalt az utolsó 5-ösre, így őt még valahogy meg tudtam előzni a szakadó jégeső közben. A végén 3 perc hátránnyal és két beállt lábbal célba értem.

Nem volt az én versenyem. Ez a lábgörcsölés lassan az őrületbe kerget. Nem értem mi a bajom. Ezt meg kell oldanom, mert ha ez nincs, sokkal jobb teljesítményre lennék képes.

…na ezt is letudtam!

Eddig még sosem tettem tiszteletem eme híres-neves bringaversenyen, így idén már márciusban neveztem. Úgy voltam vele, hogy itt az idő kipróbálni. Meg nem rossz az IM előtt 2 hónappal tolni egy csőmax 200 kilit. Szóval ezek voltak az érvek, amik az indulás mellett szóltak. Ellenérvek: bukás (összetöröm magam). Ettől annyira rettegtem, hogy már a rajt elött fél órával ott tolongtam a harmadik sorban. Pedig elvileg lassú rajt van Zamárdiig. Ez gyakorlatilag is így volt, és nagyon jól tetem, hogy beálltam előre. De az a folyamatos stressz és koncentráció, hogy ne kerüljek a harmadik sornál hátrébb…soha többet nem akarom átélni. Lehet túlparáztam a dolgot, de 50-el süvítve egyszerűen fóbiás rohamok kerülgettek, ha az ötvenedik helynél hátrébb kerültem. Nem látom az utat, ha kátyú, vagy bukás van, le sem tudom reagálni, esek egy hatalmasat. Így tulajdonképpen az egész déli partot az első és a harmadik sor között ingázva tettem meg. Amint éreztem, hogy a széléről túl sok ember került elém, már mentem is előre én is.

Aztán Keszthely környékére érve kicsit letisztultak a dolgok. Pár rántást követően folyamatosan szakadozott szét az élmezőny. Nem mondom, hogy röhögve vettem az akadályokat, de a kiszakadáshoz nagyon nagy tehetségtelenség kellett volna részemről. Féltávhoz érve szépen kisütött a nap, és a fáradó gumizó emberek is szépen leszakadoztak. Szerintem a Badacsonyhoz érve már csak olyan 150-en lehettünk a Pelotonban. Egyetlen Polythlonos volt velem Mester Bálint személyében. Ez azért jó érzés volt, mert számíthattunk egymásra, ha valami gond van, vagy víz kell.. Ja, frissítés. Direkt felraktam a nyereg mögé felszerelhető kulacstartót az országútimra, hogy legyen elég innivalóm. Tehát 2,25literrel úgy gondoltam nem lesz gondom, meg amúgyis ott a neutrálkocsi, onnan lehet bármit felvenni. Szép elmélet, de a nagy tempó és a 31 fokos hőség hatására már féltávnál üres volt az összes flaskám. Pánik kerülgetett, és fogalmam sem volt, honnan fogok izotóniás italt lőni magamnak.

Révfülöpnél kicsit belassultunk, és azonnal visszamaradtam a neutrálautóhaz, hogy legalább vízzel feltöltessem az egyik kulacsom. Ezt sikeresen teljesítettem, sőt a kedves, rutinos neutrálósautóvezet J vissza is húzott a sorra a kulcsba kapaszkodva. Igazi o.útis élmény volt. Nomeg az is, amikor a Balatonfüredi emelkedőre 50-el romboltunk fel. Annyira megnyomta az eleje, csopakig, hogy teljesen kettészakadt az élmezőny. Szerencsére ott voltam a szeren. Szinte tudtam, hogy ott fognak robbantani. A sor megnyúlt, és egyesével romboltunk át 60-al Csopakra. Annyira nyomtam, hogy az 53/11 is kevés volt. Aztán maradtunk 70-en kb. Totál jól voltam, de azért kezdtem érezni, hogy nem vagyok hozzászokva ehhez a terheléshez. Ezek a belerántások ngyon lenyírták az izomzatom. Meg persze az elégtelen sóbevitel is. Így 170 kili környékén már erősen rángatott a görcs. Az ujjaim is görcsbe álltak, pedig egyáltalán nem éreztem fáradtságot. Sajnáltam a dolgot, és a kenesei emelkedő előtt már annyira rossz volt, hogy inkább lemaradtam, hogy valamelyik csapatkocsiból kunyeráljak izotóniás italt, vagy bármi más nem vizet. Ugyanis a sima víz totál kimosott belőlem mindent. Persze a kuncsorgás sikertelen volt, és még le is akadtam a bolyról. Azt hittem itt a vége, és az utsó 30-at egyedül kell megtennem. A boly már 200 méterre is almant, amikor jött az a híres-hírhedt kenesei emelkedő. Nem foglalkoztam semmivel, csak beálltam a 11-es számú csapataautó mögé. És azt vettem észre, hogy nem maradok le a pelotonról. Na akkor vettem egy utolsó erőt magamon, és nem törődve a görccsel feltettem mindent egy lapra, és begomboltam. Aztán nyélen haladva visszaértem a zsűrikocsi mögé először, majd Világosnál elcsíptem az addigra 3 részre szakadt élboly utolsó 10 fős gruppetójára. Ennek nagyon örültem, és láttam hogy az élmezőny is szinte 3-400 méterre van csak. Nem is vártam tovább, élreálltam megint és felzúztuk a  kettes számú üldözőcsapatra. Égett minden, izom, tüdő..nagyon fájt, de baromira motivált voltam, mert láttam hogy meglesz megint az éle. És Sóstó előtt visszáértünk. Innen már csak a beérkezés lebegett a szemem előtt, és az utolsó 10-et csak lepörgettem. Siófokra 70-el érkeztünk vissza, és igaz szint utolsóként a pelotonból, de bezúztam a célba velük. Nagyon örültem, mert ez volt a célom. Nagyon jó volt.

Ilyen szemszögből még sosem láttam az ezerarcú Balatont. Az ember csak azt veszi észre egy ilyen bringaversenyen belülről, hogy baromi gyorsan halad, és hogy már itt és ott vagyok. Szinte el sem hiszi, hogy 5 órán belül körbe lehet érni.

Végül az időm: 4:50:06, és a helyezésem: 59.