KisTri Team SE

Először is a definíciót szeretném tisztázni.

A triatlonban kezdő úszónak tartom azokat, akik egy úszásnemben (egyszerűbben fogalmazva a legkönnyebben) pl.: mellben vízbiztosnak érzik magunkat, és ebben minimum 50méter le tudnak úszni megállás nélkül.

Napra pontosan ennyi idő telt el azóta, hogy levették a karjaimról a gipszeket tavaly áprilisban. Rengeteget gondolok még mindig erre az időszakra. Mármint, hogy 58 nap alatt sikerült felkészülnöm ebből az állapotból a Balatonman 70.3 távra, és célba érnem nem is rossz helyen :).

Többféle nézőpontból lehet megmagyarázni, hogy képes valaki kevesebb, mint két hónap alatt kettős kartörés utáni rehabilitációs időszak közben felkészülni egy ilyen kihívásra. Emlékszem, amikor levették a gipszeket a karjaimról úgy érzetem, mintha nem is az én testrészeim lennének. Szinte el is felejtettem már, hogy kell használnom őket. Mintha porcelánból lettek volna a karjaim, úgy vigyáztam rájuk az első pár napban, mire rájöttem, hogy maximálisan terhelhetem, mármint amennyire engedik a két hónap tétlenség okozta beszűkültségtől.

Heti háromszor négy órában jártam a rehabilitációra (elektro-stimuláció, gyógytorna, mágnes-terápia), amikor már toltam a hosszú bringázásokat. Emlékszem, hogy mennyire elfáradtak ettől a csuklóim, mármint, hogy tartanom kellett magamat órákon keresztül a kormányon. De valami iszonyatosan erősen dolgozott bennem, ami feledtette minden fájdalmamat. A szabadság utáni vágy, és hogy mindennél nagyobb örömöt okozott, hogy végre csinálhatom, amit akarok.

Szóval visszatérve a nézőpontokra. Két alapvető világszemlélet alapján lehet megmagyarázni ezt a gyors gyógyulást és a Balatonman-en aratott győzelmemet 58 nappal a gipszlevétel után.

Az emberek első csoportja az abszolút materialisták. Azt mondanák, hogy „Gyula, benned 22 év munkája van, mit csodálkozol, hogy 58 nap alatt felálltál ebből a „kis” sérülésből”. Sőt! Még jót is tett neked ez a két hónap teljes off, mert kipihented magad.

Persze lehet, hogy ez az igazság, de egyre inkább hiszek egy alternatív magyarázatban, ez pedig a belső energia és valami láthatatlan erő jelenléte körülöttünk. Valami spirituális dolog, amivel kapcsolatban egy ilyen kemény sportágat űző ember mindig is szkeptikus, mivel egy pusztán fizikai alapokon fekvő tevékenységben kevés helyet kap az emberfeletti energia, vagy isteni közbeavatkozás. A szkeptizmusomban egy nagy szakadást jelentett a tavaly június 15.-én történtek. Hiszem, hogy nem csak én voltam ott a pályán, nem csak az agyam vezérelte idegpályákon az izmaimba eljutó parancs, és azok megfelelő fittségi állapota hajtotta a pedált, húzta a vizet és taposta az aszfaltot. Valami vagy Valaki volt még ott velem.

Nem szeretem a szentimentális magyarázkodást, de ez az óta foglalkoztat engem, és nagyon sokat gondolok erre.

Minden, ami nehéz volt és a vállamat kellett volna, hogy nyomja egyszerűen pont hogy felemelt. Ha belegondolok Apukám két héttel korábbi halála is ellenkező irányba kellett volna, hogy húzzon. Én amúgy is könnyen megtörő típusnak tartom magam. Illetve ha beüt valami gond, akkor visszafelé esek, nem előre menekülök. Akkor ott a pályán nem ez volt a helyzet. Tettem a dolgom, és szinte az első karcsapástól kezdve tudtam, hogy minden a helyén lesz és győzni fogok.

Érdekes dolgok ezek és érdemes az életet úgy élni, hogy az ember nem kesereg a bajain, hanem a kiutakat és a tanulságokat keresi. Ha ebből a nézőpontból nézzük, akkor ez az egész eset, és amik történtek egy lecke volt, amiből ha odafigyelek levonhatok a saját életemre következtetéseket, és kicsit megtalálhatom a helyem a világban.

Remélem más is erőt merít az esetemből. Mindig fel lehet állni, ahogy nekem is sikerült ha van akarat és cél amiért érdemes küzdenünk!

Az év első versenye mindig nagy izgalmakat vált ki az emberből, pláne ha egy olyan eseményhez kapcsolódik, ahol nem csak a fizikai teljesítményen múlik a jó szereplés, hanem a technika is valamennyire szerepet játszik.

Az amatőr kerékpáros kupasorozat második állomása mindig a Tahi-i időfutam és Budapest bajnokság. Itt mindenki megmutathatja, mit tud igazán. Nincs szélárnyék, nincs alibizés, csak a kegyetlen valóság és a végtelen kisoroszi egyenes, ahol sosincs hátszél, valahogy mindig szemből fúj ezen a szakaszon.

Nagyon jó versenynek tartom ezt, hiszen szinte tökéletesek a körülmények egy teszthez, hogy felmérje az ember hol tart a felkészülésében. Félig-meddig kötelezővé is tettem a Polythlonosoknak ezt a viadalt, amolyan „válogatónak” a májusi csapatbajnokságra. Illetve, hogy felmérjük, ki, milyen erős a kerékpáros sportágban. Nem mondom, lassan fel kell kötnöm a gatyámat, mert erősödik a csapat, nem is akármilyen ütemben. Ugyanígy a közel 20 fős csapatrészvétel is jónak mondható.

Személyes céljaimat tekintve, nagy elvárások nem voltak magammal szemben, hiszen benne vagyok a felkészülésben, és igazából még egyetlen gyors/intervall-os edzést sem végeztem idén. Így én sem tudtam mire számíthatok, nem tudtam mire képesek a lábaim.

A bemelegítés előtti kapkodás már megszokott. Sajnos, idén is tartogatott nekem a sors pár meglepetést. Három évvel ez előtt befogott fékkel sikerült végigmennem a távon, idén a körülményesen kiválasztott hátsó kerekem adta be az unalmast, és nem volt hajlandó felfújódni. Helyette a telikereket kellett használnom, amit az odaérkezésnél elvetettem a megerősödő szél okán. Így utólag nem bántam, mivel ezzel is nagyszerűen végig tudtam haladni.

A bemelegítés első 20 percét görgővel végeztem, mert így a tudtam a többieknek pár tanácsot adni, és könnyebb is volt. Utána pár sprint, hogy a tüdő is ki legyen kicsit égetve, és a savszint is tolerálható legyen, majd gurultam is a rajthoz.

Szerdán kaptam meg az új Rudy Project Wing 57-es bukómat, amiben úgy festetek, mint egy F-14-es vadászpilóta. A Rose Aeroflyer-rel így a külsővel már nem volt gond. Gondoltam is magamban, hogy most már nem éghetek le, minimum egy 42-es átlagot kellene pörgetnem a szentendrei sziget nyugodt fasorában.

A szél irányából adódott a taktika is. Mivel döntően hátszél volt az első szakaszon, így az elején érdemes volt tartalékolni, másképp a visszafelé vezető út igencsak szenvedősre sikerülhet. Én is így tettem, beváltottam 53/11-be, és azt mondogattam magamban, hogy „nem babrálom a váltót, nem babrálom a váltót..” :D. Szóval szépen nyugodtan, taktikusan indultam neki. Félre a tréfával, ez olyan rövid verseny, hogy aki igazán célorientáltan áll oda a rajthoz, nincs más választása. Beváltani nagytányér-kónuszra, és nyélen.

A fájdalom annak rendje és módja szerint jött is, és kitartott a végéig. Mégis végig motivált maradtam, és mindig képes voltam megújulni. Szerencsémre, klubtársam, Csikós Gergő pont 1 perccel indult előttem. Gergő nagyon erős a bringán, így tudtam, hogy jól fog tudni húzni. Szeretek üldözni, ami neki menekülést jelentett. Olyannyira jól csinálta ezt, hogy a fordítóig szinte semmit sem voltam képes hozni rajta. Így visszafelé össze kellett szednem minden tudásom, hogy valamennyit lefaragjak előnyén. Gergő nagyon erős, és ha így folytatja, szép szezon elé néz. (Végül mindössze 40 másodpercet vertem a srácra!) Gratulálok Gergő!

Szóval Kisorosziból visszafelé volt egy kis szél és küzdés, de nem bántam, élveztem a versenyzést, és hogy száguldhatok a kisoroszi fasoron.

Végül 24:37-es idővel értem célba. Elit kettes korosztályban második lettem a  Budapest bajnokságban, és abszolút 4. helyen végeztem!

Nagyon örülök, hiszen ez 43km/h feletti átlag, így tavasz elején nem rossz. Ugyanígy letesztelhettem a Rose aeroflyer-t, és a Rudy sisakot éles körülmények között, és nagyon jól vizsgázott mindkettő!

Gratulálok a Polythlonos résztvevőknek, nagyon jók vagytok!