Szerencsére azt kell mondanom, hogy a rehabilitációm nagyon jól halad. Ez alatt azt értem, hogy a heti három gyógytorna, könnyű úszások nagyon szépen kilazítják a csuklóm körül berövidült, letapadt szalagokat. Az elején a bal csuklómat oldalirányba alig bírtam elforgatni, de most már szinte 90 foknál tartok! Persze ez még nagyon messze van a tökéletestől, de már ennek is nagyon kell örülni! Ezzel már lehet edzeni, és ez a lényeg!
Ami a leglényegesebb, hogy a kéztöréseim után két hónappal és 10 nappal ismét versenyen indultam! Igaz, hogy „csak” a csapatbajnokság sprint távja volt, és a fiúk úgy rántottak ki a medencéből, mert még nem vagyok képes kitolni magam. A lényeg, hogy ott voltam, részt vettem, küzdöttem, és közben visszagondoltam az elmúlt 70napra. Mennyi fájdalom és kín, és most itt ülök a nyeregbe és hajtom az 53/11-et
Szinte hihetetlen. Az orvos azt mondta közvetlenül a baleset után, még az operáció előtt, hogy ebből fél évig nem lesz semmi és tessék… Az akarat mindent legyőz!
Most tudom igazán értékelni, hogy mennyire sokat jelent az egészség. Nem nyavalygok többet, hogy nincs kedvem kimenni edzeni, hiszen valaki ezt soha nem tudja megtenni. Ez az eset ébresztett rá arra, hogy amit mi csinálunk milyen nagyszerű dolog, és mennyire szerencsések vagyunk!
Szóval hétvégén Tiszaújvárosba kísértem el a Polythlon népes csapatát. Nyolc csapattal vettünk részt! És két ötödik egy hatodik helyet értünk el. Igaz tavaly győzedelmeskedtünk férfi fronton és a hölgyek is dobogóra állhattak, de sebaj. Lényeg, hogy ott voltunk, élveztük, nevettünk, küzdöttünk egymásért.
Nagyon köszönöm azt a sok érdeklődést az állapotomról, nagyon jól esett. Végre elmondhattam:„Köszönöm jól vagyok!”