Egy csodálatos és egyben feledhetetlen napon vagyok túl.
Tegnap megvalósítottam legmerészebb álmaimat.
Sikerült megvédenem Magyar bajnoki címem! Sikerült felállni a padlóról, és véghezvinni mindezt!
Még most is nehezen hiszem el, hogy mindössze három hónapja még a kórházban feküdtem két gipsszel a kezeimen, és arról álmodoztam, hogy de jó lenne idén még versenyezni. Nagyon akartam a gyógyulást. És az akarat ereje felülkerekedett a józan észen.
Amikor aztán április végén el tudtam kezdeni edzeni, óriási sikerélményt okozott minden olyan tevékenység, amit addig nem tudtam megcsinálni. Végig mosolyogtam a vízben az első újrakezdő úszóedzésemen. Boldog voltam, amikor meg tudtam tartani magam a bringa kormányán. És azt hiszem ez egyre nagyobb erőt adott ahhoz, hogy május végére formába tudjam hozni magam.
Persze ezt közel sem egyedül csináltam végig. Nagyon köszönöm Dr. Hardy Gézának, hogy ilyen jól “összerakott”. Ha majd meghallja, hogy mit csináltam, biztos megkapom a magamét 
Amikor utoljára találkoztunk, csak legyintett, hogy “Tudom, hogy magát úgysem lehet visszafogni…” És nem is!
Agyban dől el minden!
Tegnap amikor Beával leautóztunk a versenyközponthoz ismét megérintett a versenyláz. Ez egy eléggé feszült, de egyben jó érzés is, és már nagyon hiányzott. Hiányzott a verseny előtti készülődés izgalma.
Nem igazán tudtam mire számítsak a versenyen. Igazából csak versenyezni akartam végre egy jót. Csatázni a vetélytársakkal, és kicsit beleköpni a levesükbe. Az úszást is nagyon nyugodtan kezdtem el. Egészen jobb oldalról indultam, mert nem akartam még véletlenül sem verekedésbe keveredni. Végig a saját tempómat diktáltam, és nem érdekelt hogy elúsztak előlem. Tudtam, hogy ez egy hosszú és nehéz verseny lesz. Nem az úszáson fogom megnyerni. Aztán a vízből kijöve láttam, hogy a legnagyobb ellenfelek nincsenek beláthatatlan távolságra. Ez megnyugtatott, hogy nem is úsztam akkor annyira lassan. Lőtávolon belül maradtam. Körülbelül 1:50-es hátrányom volt Flander Marcihoz képest. Így pattantam nyeregbe és kezdtem bele a 90 kilométeres bringázásba Benőcs Zoli mögött.
Ismerve a bringapálya vonalvezetését, tudtam, hogy ez az én pályám. Szeretem az ilyen ritmustalan, szintes, “ideges” pályákat. Szóval vártam már a Bakony emelkedőit. Ennek ellenére nagyon rosszul esett először felmászni a Gerlára. Látótávolságon kívül maradtak az előttem tekerők, így ez kicsit lelombozott. Viszont a nagyvázsonyi fordítóban láttam, hogy nincsenek is olyan messze. Itt megnyugodtam kicsit, és ehhez az érzéshez az is sokat hozzátett, hogy Benőcs Zoli sem nagyon akart visszaelőzni. Éreztem az erőt a lábaimban, és valahol a kisagyam legmélyebb bugyraiban már tudtam, hogy győzni fogok. Szinte végigpergett bennem a verseny további forgatókönyve, és már csak végig kellett játszanom a saját filmemben a főszerepet
A második szám végén kicsit azért már éreztem az alsó végtagjaimat. Nem voltam fáradt, csak már untam a biciklizést Futni akartam már.
A futás kezdetére már Flander Marci is több mint 1 perccel volt mögöttem, és csak Szakács Milán volt előttem, akiről tudtam, hogy rosszabb futó nálam. Azt viszont nem nagyon tudtam mennyit is vett ki belőlem a bringarész. Amikor aztán kiromboltam a depóból minden letisztult.
“Győzni akarok!”
“Azért visszább az agarakkal”. Nem akartam rögtön lerohanni az ellenfelem, így beálltam egy tempóra, amiben tudtam, hogy szépen le tudom őt darálni. Ennek ellenére 3 kilométernél már Milán előtt futottam az első helyen. Láttam, hogy a mögöttem haladó ellenfeleim sem mozognak olyan frissen, és már csak a saját démonaimmal kellett megküzdenem. Semmi bajom nem volt, és a lábaim csak úgy vittek. Mintha nem is csináltak volna előtte semmit. Nekik ez a dolguk. Repítsenek. És repültek. Egy percre sem hagytak cserben. Néha szinte eufórikus hangulat tört rám, pedig még volt hátra 3 kör. Volt, hogy elérzékenyültem, szinte sírni lett volna kedvem, annyira örültem, hogy az első helyen futok. Sokszor lepergett előttem az elmúlt három hónap minden fájdalma és öröme.
Amikor a célegyenesbe fordultam már minden gondolat letisztult.
GYŐZTEM!!! Első vagyok!
Nehezen tartottam magamban a könnyeimet.
Nagyon nehéz volt az előző időszak.
És tegnap valaki más is ott volt velem a versenypályán. Az Édesapám.
Sajnos két hete elvesztettem Őt!
Érte is futottam ma, hogy odaföntről letekintve büszke lehessen rám!
Neki szeretném ajánlani a tegnapi győzelmemet!
Gratulálok minden célbaérkezőnek és az összes Polythlonosnak.
Köszönöm Beámnak, aki nélkül most sem sikerült volna!
