KisTri Team SE

Amikor egy sportoló, (legyen az amatőr vagy utánpótláskorú) elér egy bizonyos szintre, elkerülhetetlen emberi tulajdonságként előtör belőle a többre vágyás.

Jobban, erősebben, gyorsabban akar felkészülni, versenyezni, és minden addiginál nagyobb sikerekre vágyik.

A telhetetlenség ütközése a korlátainkba.

Ez így rendjén is van, mármint a többre vágyás, hiszen máshogy nem lennének olimpiai bajnokok vagy sikeres amatőr sportolók. A kérdés inkább a „milyen áron” és a „van-e realitása”. Mindenre válasz a helyes értékrendszer és az egészséges attitűd megteremtése, megőrzése. Tisztába kell lennünk ugyanakkor saját korlátainkkal és látnunk lehetőségeink, kapacitásaink végességét. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy korlátokat emeljünk magunk elé, hanem sokkal inkább azt, hogy tisztán lássunk és reális célokat tűzzünk ki magunk elé.

Mindenki indul valahonnan, és mindenkinek vannak egyéb létfontosságú kötelezettségei, ami alól a sport nem adhat kibúvást. Alapjában véve a legnagyobb problémának a „csak foci van a világon” hozzáállást tartom. Sosem szabad szakbarbárrá válni, mert hosszú távon ez lehet a keresztje az egésznek.

Sokszor hallani hazai sportolóktól (amatőrtől és versenyszerűen tevékenykedőtől is), hogy örül a szezonjában nyújtott teljesítményének mégis csalódott, mert XY jobb volt nála, vagy nem érte el egy bizonyos versenyen az áhított időeredményt. A helyes hozzáállás alapkérdés: „megtettem minden tőlem telhetőt a felkészülés és a versenyek alatt anélkül, hogy más fontos dolgok csorbát szenvedtek volna?” Ha 95%-ig igen, akkor legyen az illető tökéletesen elégedett teljesítményével, hiszen a saját keretein belül kihozta a maximumot magából. Ez a legfontosabb szerintem!

Tisztában kell lenni ugyanakkor a hely adottságaival is. Közép-kelet Európában élünk, tehát nem tartozunk a leggazdagabb országok közé, így nem tehetjük meg, hogy annyit költsünk a sportra, mint mondjuk egy amerikai sportoló. Ugyanakkor a már említett égövi sajátosságok is némileg lekorlátozzák lehetőségeinket (amit viszont hasznunkra is tudunk fordítani, ha okosan csináljuk – ezt egy másik bejegyzéseben boncolgatnám). Egyszóval a helyzeti sajátosságok is meghatározzák a kitűzhető célokat!

Vagyis. Helyes értékrendszer > reális célkitűzés, egészséges attitűd > okos tervezés, stabil, fenntartható motiváció > helyes hozzáállás.

Jó kérdés.

Biztos sokan voltatok már úgy, hogy vége lett a versenyszezonnak szeptember elején, utána pihentetek 2-3hetet, majd október elején elkezdtétek az alapozást, de fogalmatok sem volt hogyan kellene ezt megtenni. Legtöbbször mindenki csinálja azt, amit addig, vagyis szépen növeli a távokat, illetve ameddig lehet, megy ki bringázni 90-120km közötti etapokat alap-állóképesség 1 pulzuson (jó esetben). Ugyanígy a futásban is növeli a hosszú edzéseket, és pár hét alatt eljut oda, hogy heti 90-100-as kilométereket teljesít. Kérdem én, hová lehet innen továbblépni? 120-150-es hetekhez januárra? Kizárt! Nem is szabad. Illetve nem is érdemes!

Hányszor éltem már át ősszel egy 90kilis bringázás közben azt az érzést, hogy „mi a fenét keresek én itt?” Valahogy úgy éreztem, hogy teljesen felesleges, amit csinálok, hiszen a mi éghajlatunkon decembertől-februárig  úgysem fogok bringa nyergébe ülni. Ezzel a ténnyel nem érdemes harcba szállni, mert biztos mi kerülünk ki vesztesként. Tudomásul kell venni, hogy jobb esetben, kimarad három hónap a bringázásból, és kész. Tehát ebből az aspektusból folytatva a gondolatmenetet, nem éri meg belekezdeni a hosszabb, aerob jellegű terhelés fokozásába, hiszen úgyis le fogjuk rakni a gépet, és kizárt, hogy görgőn valaki tovább tudná fokozni a kilométergyűjtés. Egész egyszerűen hülyeség is. Mindent a helyén kell kezelni, a görgőzést, illetve spinningelést is!

A triatlonista hihetetlen módon képes egyoldalúan terhelni magát. Vagyis a képességei nagyon korlátozottak. A nagyfokú aerob tudás mellett minden más a háttérbe szorítódik, ami nem egészséges. Ebből csak ebben az időszakban van lehetőség kiszakadni. Ezt függetlenül a sportoló edzettségi, erőnléti állapotától értem. Az év 9 hónapjában egy irányban terheli magát a triatlonista, ami nagyon káros, és minden egyéb képesség ellen hat. Hajlékonyság, mozgékonyság, erő… Sorolhatnám még mi mindenben esik vissza a sportoló az egyoldalú terhelés miatt

Szóval a kérdés még mindig adott. Mit érdemes csinálni az abszolút off-seasonban?

A válasz. Helyrerakni mindent! Októbertől-decemberig, de még januárt is belevenném az edzések lényegi részét érdemes áthelyezni a hosszú-aerob súlypontról a technika, nyújtás, funkcionális mozgás és erőfejlesztésre. Illetve én inkább drasztikusabban fogalmaznék, csak ezt szabadna csinálni! Sportágunk alapja a mozgás. Ezért érdemes a technika fejlesztésére rámenni. Nem látom értelmét már most kemény sorozatokat úszni, főleg azért sem, mert az úszás nagyrészt technikai alapokon nyugvó sportág, ahol a helyes stílus még fontosabb. Ráér az majd január végétől. A felépítési fázis úgyis maximum 10-14 hét, onnantól már inkább verseny-specifikusan terheli magát mindenki. Ezt a hibát nagyon sokszor elkövettem már, ahogy említettem. Vagyis ideje korán kezdtem bele a felépítő időszakba, és később kiszámolva 20-25 hétre jött ki, aminek már a felénél kiégési problémáim voltak. Óvjuk magunkat ettől, töltődjünk fel mentálisan is, hiszen ez a fajta egyoldalú terhelés borzasztóan lemerít agyban.

Tehát ilyenkor egy felkészítést érdemes végezni testünkön, hogy képes legyen elviselni a tavaszi-nyári terhelést. Rugalmasság, mozgékonyság, hajlékonyság, stabilitás, erő. Ezek a kulcsszavak a sportágunk alapját tekintve.

Szóval, takarítsa le mindenki szépen a nyári bringáját, és tegye el jövő évre. Fokuszálja inkább energiáit technikája csiszolására és mozgása tökéletesítésére. Innen kell, és érdemes elkezdeni az építkezést a jövő évre.

Készülj velem a jövő évi szezonra!

gyulatri@gmail.com

Mi tehát a legfontosabb egy sportolónak?

Az energiái összpontosítása a cél elérése érdekében!

A rendelkezésre álló energia mindig véges marad, ezt végül az idő hiánya is lekorlátozza. Azonban képesek vagyunk ezt az energiát egy cél körül koncentrálni. Az lesz nyerő, aki erre rájön és hatékonyan alkalmazza önmagán. Ez nem recept, tehát nem létezik általános szabály, csakúgy mint a triatlonra sem. Ez egy annyira fiatal sport, és annyi összetevője van, hogy nincs örökérvényű igazság! Ugyanígy, aki hisz abban, hogy végesek az energiái, sosem fog tudni kilépni saját árnyékából. Ellentmondásos ugye?

Energiáink koncentrálásához természetesen szükség van fizikai valónk edzésére, tökéletesítésére. Azonban hit és eltökéltség nélkül nem tudunk messzire elérni. Kell, hogy lássuk a célt és tudjunk minden egyes lépést az odáig vezető úton. Célok nélkül nincs semmi csakúgy, mint az oda vezető úton alkalmazott eszközök nélkül sem. Keresni, kutatni kell mindig ezeket a morzsákat, mert ebből áll össze a végső kép. Ezek közül egy ilyen „eszköz” csak a testedzés! Ezért írtam az előző blogbejegyzésemben, hogy „aki ebben tud csak gondolkodni az mindig szegény marad és kifogásokat keres majd a teljesítményére”. Létezik ezen kívül még jópár dolog, amivel közelíthetünk a célunk felé. Ezeket mindenki maga szedi fel az útról amin halad. Vak, aki azt gondolja, hogy nem így van. Ezekre a dolgokra akkor jöttem rá, amikor a tavaszi kéztöréseim után kezdtem ismét bele a sportolásba. Érdekes módon nem hátráltató körülményként tekintettem az állapotomra, hanem lehetőségre amit kaptam, és tanulhattam belőle.

A HOZZÁÁLLÁS A VÁLASZ MINDENRE!

Tanulás, és önmagunk tökéletesítése mindig a lényeg.

Végül úgysem maga a fizikai cselekvés (edzés) lesz a lényeg hanem az, hogy hiszünk valamiben és ezért tesszük teljes elszántsággal minden nap amit teszünk. Az idők és a távok fontossága mindig másodlagos maradjon! Ez így van rendjén.Aki a számok és a helyezések világában tud csak létezni, az sosem fog tudni kiteljesedni a sportban és elérni vele igazi célját, beteljesíteni vágyait.