KisTri Team SE

Új technikai szponzorral bővült támogatóim köre.

Biztos sokan hallottatok már a CEP kompressziós termékeket gyártó német cégről. A CEP világvezető a kompressziós technológia területén, és a legjobb versenyzőket támogatja.

Nagyon örülök, hogy mostantól én is élvezhetem a minőségi kompresszió előnyeit.

Amolyan rejtély és misztikum övezi ezt a szót, és gyakran szerintem helytelenül használják, használjuk. Mi valójában a profizmus? Mit takar ez a szó? Ki a profi és ki az amatőr? Milyen összefüggésben lenne érdemes használni?

A profi szó jelentése alatt a következőt lehet találni az értelmező szótárban: „Profi az, aki már elsajátította szakmája részleteit és eredményesen alkalmazza tevékenységében. Az alkalmazás tökéletességének különböző szintjeit az elért eredmények mennyisége és minősége mutatja.”

Tehát tulajdonképpen ez fedi esetünkben is a valóságot. Azonban a sportéletben a profi-, vagy professzionális sportoló a szó angol jelentésének megfelelően hivatásként, foglalkozásként űzi ezt a tevékenységet. Vagyis fizetést kap a teljesítménye ellenében. Tehát létezik kétféle jelentése a profi szónak. Egyrészről a tevékenység tökéletes ismerete, illetve az ebből való profitálás (esetünkben maradjunk az anyaginál).

Hogy objektívebben lássunk, nézzük meg az amatőr szó jelentését is.

„Amatőr az, aki bizonyos tevékenységek területén (különösen irodalomban, művészetekben, tudományban) részleges ismeretekkel rendelkezik és nem szakmája az a tevékenység….Szakszerűtlenség, amely megfelelő tehetség és/vagy tudás nélkül elért, nem megfelelő minőségű, hatású.”

Ezzel a jelentéssel szerintem már többen vitatkoznának. Az amatőr a sportéletben nem kifejezetten a „hiányos ismeretet”, illetve a „tudás, tehetség hiányát” jelenti. Mi a helyzet az amatőr boxolókkal? Ők szerepelhetnek csak az olimpiai játékokon. A profik ki vannak zárva onnan (ha jól tudom). Tehát egy amatőr boxoló a sporttevékenységét „nem szakmájaként” űzi? Hát az biztos, hogy egy amatőr ökölvívó a nap 24 órájában ennek él, ezt csinálja. Ahhoz, hogy ezt megtehesse biztosan forrást talál magának, így tulajdonképpen egy másik jelentésben Ő is profi. Na most akkor hogy is van ez az amatőr és profi dolog?

Nem célom semmit feszegetni, de a múlt heti előadás után kezdett el foglalkoztatni ez a dolog.

Érdemes megnézni, hogy külföldön (angolul) nem amatőrnek hívják azt a csoportot, amit mi a versenyeken annak nevezünk, hanem „age-groupnak”, vagyis korosztályos csoportnak. A PRO ott is profi, tehát így minden rendben. Ha egy age-grouper megnyeri a versenyt, akkor sem kap pénzt érte (a WTC szabályzata szerint) így a sportfogalom szerint az amatőr valóban amatőr ebben az esetben. A profi zsebeli be a profitot helyette :))

Szerintem nem szabadna az amatőröket amatőrnek hívnunk, mert ezzel egy másodrangú sporttársá tesszük őket (a szó hivatalos jelentése alapján). Lehetséges, hogy valójában is az összes triatlon versenyen induló amatőrnek „nem szakmája a tevékenység” de készülhet egy amatőr is professziónális módon. Vagyis a szó másik jelentése szerint „az elsajátított tevékenységet tökéletesen űzi”.

Érdekes és egyben zavarba ejtő ez a kettős jelentés, és érdemes lenne kicsit átfogalmazni a sport-fogalom szerinti megkülönböztetést.

Az igaz, hogy aki professzionális atléta az kifejezetten pénzszerzési céllal készül a versenyekre, ám ezt nem zárja ki az, hogy ez a fő szakmája, tevékenysége. Ugyanígy lehet fordítva is, vagyis egy amatőrként induló is űzheti a sportját „főállásban”. Avagy egy amatőr is készülhet profiként

Az én szótáramban profi az az atléta, aki a körülményeihez képest kihozza a maximumot magából.

Lassan kihagyhatatlan programmá épül be az életembe a hagyományos őszi Nike Félmaraton. 2010 óta minden évben ott vagyok és rohanok végig a városon több ezer sporttársammal. Ez idén sem volt másképpen, csak néhány dolog változik. A város egyre szebb, a tömeg egyre szélesebb, a rohanás pedig egyre nagyobb.

Idén kivételesen, az elmúlt évekhez képest lemondtam az őszi triatlon versenyekről és inkább a futószezonra koncentrálok. Eddig sosem sikerült ezt megtennem, pedig a legnagyobb futófesztiválok ilyenkor vannak. Végre ki akartam/akarom próbálni, hogy milyen csak futásokra készülni. Ez a félmaraton is az egyik célpont volt a versenyterveim között, így az előző egy hónapban tudatosan hegyeztem a formám erre a vasárnapi napra. Ezt kicsit megspékelte egy tegnapi teljes napos szüret, amit Beáéknál csináltunk. Persze ezt fel lehetett fogni egy jó kis erőnléti edzésnek is, mivel én voltam a hordár, vagyis a szőlőktől én talicskáztam/cipekedtem a cuccot a feldolgozó helyre. Nem mondom, hogy kiugrottam a bőrömből a frissességtől délután 3-ra, de tudtam, hogy ez semmi egy ironmannek, és egy jó kiadós alvás rendbe fogja tenni a dolgokat

Szóval akkor térjünk rá a mai napra. Korán keltünk, mert még enni akartam egy kevés házi kakaós kalácsot reggel csak hogy minden a helyére kerüljön Mivel három kilométerre lakunk a Városligettől, így egy „kimerítő” 15 perces pedálozást követően már a nevezési sátornál is voltunk Beával. Szegénykém idén csak irigykedve kísért el, mivel nem volt ideje felkészülni. A kissé nehézkes rajtszámfelvétel után már lassan a bemelegítésre koncentráltam. Pár kili laza futás, és már orientálódtam is a rajtzónákhoz. Tanulva az előző évek történéseiből idén próbáltam elkerülni a tumultust és már 15 perccel a rajt előtt ott toporogtam az OB zónánál. Szerencsére a szervezők is tanultak és nagy helyet hagytak a legjobbaknak és az előre jelzett célidő alapján sorakoztatták be a népet, amit később 3 hullámba küldtek a város felé, akár a cunami a földrengés után.

Okosan, visszafogott tempóban indultam neki, de ez is azt jelentette, hogy az első kili 3:15 lett a 3perc helyett. Eddig években mindig bejött a lassú kezdés taktika, és ezt idén is így terveztem. Viszont az előző hetek céltudatos gyorsító edzéseivel azt értem el, hogy a savtűrő képességem feljebb ugrott és a 3:20-as tempó már kocogásnak tűnt

5km pont 17perc lett. Ez éppen annyi volt mint tavaly, így megnyugodtam és boldogan konstatáltam hogy jó futókkal vagyok körbevéve, úgy mint Beda Szabi, Bartos Dávid… Átrohantunk Budára és innen jött egy könnyebb rész. A budai alsó rakpart mindig nagyon csalóka. Itt általában hátszél van és enyhén leejt az út a Duna folyása miatt. Szóval csak nyugi, mondtam magamnak, de nem bírtam megállni hogy az addigra kialakult kis csapat élére álljak és szinte flow érzéssel vezessem le őket a Műegyetemig. Na itt volt egy kis szenvedés, de haladtam velük továbbra is, és a csapat kicsit bővült a leszakadók begyűjtésével. Az órám 34:14-et mutatott a 10kilis pontnál, de a hivatalos mérés szerint valamivel 34 perc alatt értünk ide (33:58). Nem tudom mi az igazság, de szerintem mindegy is. Innen a pesti oldal szépségeit csodálhattuk meg miközben azért az eufórikus érzést lassan átvette a „már nem is esik olyan jól” majd később „az anyját ez már fáj” amit a „vége lehetne már” váltott fel :). Szerencsénkre nem volt olyan szél mint az eddigi években, így a 10 és 15 km közötti 5kilis szakasz jobb lett mint az ezt megelőző (17:11). Bartos Dávid és Beda Szabi 14.5-nél, a Dráva utcánál aknát találtak és robbantottak. Na itt érte el a savszintem megtelt szintet és ez már ingerhatáron felül volt. Lemaradtam.

Tudtam, hogy innen jön a legnehezebb szakasz benne a felsőrakpartra történő felfutással, a Kossuth téri kanyargással és az ominózus Nyugati téri felüljáróval, ami szerintem mindenki mumusa. Fájt rendesen, de tartottam a távolságot az előttem futókkal. Szabi addigra már ellépett egy behozhatatlan távolságra, de Dávid még nem tűnt messzinek. A westendi bujkálást követően összeszedtem mindent, ami még a tarsolyomban maradt és próbáltam minél nagyobb lendülettel elfutni triatlonos versenytársam mellett. Innen már csak 1.5kili volt hátra, de érzésre nagyon nem hasonlított futásra amit műveltem. Koch Norbi klubtársam, aki kicsit kísért itt bringával úgy próbált nyugtatni, hogy „baromi jól haladsz”-okat ismételt el 100 méterenként. Köszönöm Norbi, ez kellett!

A Hősök teréhez érve már nagyon fájt. Ki akartam szállni már a versenyautóból, mert túl volt már melegedve a motor és közel volt a hűtővíz felforrása. Ráadásul Dávid lihegése sem akart halkulni, így tudtam, hogy a végén rá kell még dobnom az utolsó lapát szenet a már így is forró kazánra. Sikerült!

1:12:54!

Ez új egyéni csúcs! Eddig még sosem sikerült 73perc alá vinnem a félmaratoni időt sehol. Ez megközelítőleg 3:26-os áltag kilométerek.

Csak egy kis visszatekintés az előző évek félmaratoni idejeire, amiket ugyanitt produkáltam:

2010: 1:14:42

2011: 1:14:31

2012: 1:13:46

Semmiféle lassulás nem látszik ebből, sőt!

Örülök, mert teljesen kifutottam magam, és végre áttörtem a 73perces álomhatáromat!

Innen maradt 5hét a maratoniig. A felkészülés ezzel egy nagy lökést kapott.

Gratulálok minden Gepárdtársamnak és Polythlonosnak, nagyszerűen futottatok!